No, ez egy rövid kritika lesz, szerencsére maga a történet is rövid...

De te jóságos atya úr isten, alig akarom elhinni, hogy lehet ennyire borzasztó unalmasan írni... -_- pedig maga a történet felvetés még tartogat magában potenciát, de nem... Krúdy nem él vele.

A karakterek unalmasak és életképtelenek, a cselekmény nem cselekmény, nincs katarzis, nincs fejlődés, nincs az égadta világon semmi... SEMMI.

Nézzük pár szóban a cselekményt: 2 vidéki színésznőcske felmegy a nagy Pestországba szerencsét próbálni, mert bár nem tehetségesek, de azt hiszik, hogy de. Élik a mindennapjaikat, büdöslustadisznók, nem mennek a szerepek után, hanem az egyikük nagynénirokona tartja el őket... aki felmegy hozzájuk, és színházba mennek, és férfiakat becsmérelnek... és ekkor úszik be a képbe a vörös postakocsi, ami egy bizonyos Alvinczi nevű grófé, aki szintén csak él bele a nagyvilágba, van egy menyasszonya, akinek -most kapaszkodjatok- ez a foglalkozása. Mármint az, hogy ő Alvinczi menyasszonya. Patronálja a pasi, de ennyi. Az egyik színésznő meg bebeszéli magának, hogy ő szereti a grófot, és majd elcsábítja, közben ebbe a nőbe szerelmes egy pacák, bizonyos Rezeda úr, aki újságírócska, de nagyon szerencsétlen... és csak az utolsó pár oldalon derül ki, hogy egy fiatal kis nyikhaj, mert az egész könyv alatt nekem végig egy 50-60 éves öregúr jellemét mutatta. Mellesleg próbál öngyilkos lenni, de elvéti, erre a színésznő most már őt szereti, és ott fejeződik be a könyv, hogy színésznőék visszamennek vidékre...

Ennyi... sok potenciál, de semmi izgalom, semmi igazi konfliktus... senkiért nem aggódsz, senkit se szeretsz meg, senkivel sem azonosulsz... és a postakocsinak sincs se szerepe, se mondandója... csak úgy van.

Nem tudom, hogy a Szinbád lesz-e ma listámon, de ha igen, akkor már előre félek tőle... -_-

-----------------------------------

Még adós vagyok nektek egy Jadviga párnájával, de előbb meg szeretném nézni filmen, és majd utána értekezem.