Hát... sikerült megint csukafejest ugranom a nagy büdös orosz valóságba ezzel a történettel. Történettel...? Pfffff....Történet: nuku. Izgalmzas/szerethető karakterek: nuku. Izgalom: leheletnyi.
Annak, aki feltalálta az úgynevezett drámaiatlan drámát, annak bizony csúnyákat tudnék mondani. Nagyon csúnyákat. Erre a történetre (szerintem) kár volt a tinta meg a papír.

Mert mi (nem) történik:
Egyszer volt, hol nem volt, a nagy Orosz semmi közepén éldegélt közepes megelégedettségben Szerebrjakov, nyugalmazott és rohadtul unatkozó egyetemi tanár; Jelena, a 27 éves (ez ki van emelve a szerepeknél!) igen szépnek mondott felesége; Szonya, a szerencsétlen és mellette igen csúnyácska lányzó (Szerebrjakové, még az előző házasságból); Marija az anyós (szintén az előző házasság hozadéka); Vojniyickij, fedőnevén Ványa(dt) bácsi, a sógor és emellett Szonya nagybátyja; és Marina az öreg dajka. Ebbe az idillbe jelenik meg néha Asztrov, a helyi házidoki, és még 1-2 kisebb szereplő, akik annyira jellegtelenek és jelentéktelenek, hogy nem is fecsérlek rájuk több szót.

Szerebrjakov pár hónapja leköltözött a volt (és persze nagyon halott) feleség vidéki birtokára a mostani (nagyon is élő) feleségével, mert szegény tanárbácsi beteg. Köszvényes. Ami egy elég randa egy nyavaja. De nem is ez a lényeg.
A lényeg, hogy ezen a birtokon él és dolgozik már régóta az anyós, a sógor és Szonya is. Dolgoztak azért, hogy a valamilyen rejtélyes okból annyira imádott professzor városi életét támogassák, aki meg persze természetesnek vette az otthoni supportot. Azonban Ványadt bácsinak ez a szitu egyre jobban nem tetszik, sőt, hangot is ad azon véleményének, hogy a prof igaziból egy ritka lusta ember, akinek nincsenek is igazi érdemei. Még ahhoz sem ért igazából, amit tanított. De ezen inkább csak magában morog, és teszi a kis mindennapos dolgait.
Ami némi izgalmat hozhatna a történetbe, de NEM HOZ! hogy mind Ványa mint Asztrov doki beleszerelmesednek az ifj. feleségbe, aki annyira unatkozik, hogy igazából még ezek a lehetőségek sem hozzák izgalomba. A dokiba ráadásul még szegény szerencsétlen kis Szonya is szerelmes, de a doki az rá se hederít. Sőt, amikor Jelena próbálja őt kifaggatni (persze tudja a választ), Asztrov annyira rányomul az asszonyra mint a csuda. Erre a jelenetre nyit be Ványa. De még itt sincs SEMMI dráma vagy izgalom... semmi.

Másnap Szerebrjakov kitalálja az okosságot, amit családja tudtára is ad, hogy neki nyűg ez a vidéki élet meg birtok (ami nem is az övé!), így ő eladná, és venne egy házat a városban, meg nyaralót Finnországban. Na itt jött el a szent pillanat, amikor Ványadt bácsinál elszakadt a cérna, és magából kikelve, lövöldözve üldözi a profot, de mint egy jól kiképzett stormtrooper, nem találja el a dokit.
Másnap a prof és a neje elhagyják a birtokot, Ványa meg Szonya vígasztalják egymást, hogy majd lesz valahogy. Dolgoznak, mint eddig. Végül majd megpihennek.
A dadus meg csendben eteti a csirkéket, kötöget és vízet melegít a teához a szamovárban...

Emberek... tényleg nincs valami jobb, élvezhetőbb, emészthetőbb orosz dráma vagy egyéb irodalmi mű, amivel el lehetne adni az irodalomórát a diáksággal?! Nincs...? "Repedj meg szív! Fakadj keblemből keserű sóhaj!"

Szerencsére a listámon már csak 1 orosz szerepel: Tolsztoj bácsi meg az Anna Karenina... abban van az utolsó reményem.

Addig is belemerülök a nyúlfark hosszúságú Jónás könyvébe. Hamarost jelentkezem.