Na hát akkor kedves tölgyeim és nyulaim, most jöjjön, ami még nem volt: Véleményem a Jadviga párnájáról. Ami egy szép hímzett darab. De erről majd később.

Az tuti, hogy régebben hallottam már erről a könyvről, de mivel a címén kívül nem tudtam róla semmit, nagy naívan arra gondoltam, ez biztos vmi török kori történelmi regény lesz, mert a Jadviga az török név. Na, hát ennél nagyobbat nem is tévedhettem volna :-D A Jadviga a Hedvig női név lengyel változata, amit alátámaszt az is, hogy regényünk a Felvidéken játszódik. Magyarul jó északon.

A könyv több okból is érdekes olvasmány volt. Egyrészről a nyelvezete miatt, mert az írónak szerintem sikerült tökletesen visszaadnia a kora 20. századi ember beszéd- és gondolkodásmódját, másrészről azért, mert Závada Pálnak sikerült olyan női karaktert alkotnia, aki hiteles nő. Mert azért valljuk be, van kihívás abban, hogy belelássunk a másik nem fejébe, érzéseibe, és hitelesen tudjuk azt visszaadni. Illetve hogy az 1800-as évek végéről eljutunk kb. 1980-ig, gyönyörűen érezni a történet és a karakterek ívét... illetve az elkorcsulást. Nem tudok rá jobb szót. Mert amíg a főszereplő Osztatni András (vagy Ondris) maga a megtestesült választékosság és műveltség, addig a Jadviga által írt részletek már egyszerűbb stílust követnek, végül fiúk Miso írása nem választékos, számomra egyenesen együgyűnek és butának hat.

A könyv egy hatalmas napló, melyet Ondris kezd el vezetni az esküvője előtti éjszakán. Megismerjük ... nem mondom, hogy hősünket, mert Ondris minden, csak nem hős. Egy szánandó szerencsétlen hülye. Félelmetes belegondolni, mit képes kihozni egyesekből a szerelem. Ugyanis Ondris olyan szerelmes, mint a nagyágyú. 800 méterre lebeg a föld felett, mert végre feleségül veheti álmai asszonyát Jadviga személyében. Belelátunk múltba és jelenbe, mesél Jadvigáról, aki Ondris apjának nevelt lánya... és aki tud olvasni a sorok között, elgondolkodik azon, hogy lehet hogy Ondris és Jadviga féltestvérek...?... mert Osztatni György Jadviga anyjába volt szerelmes, jegyben jártak, de aztán szétváltak útjaik, azonban sosem derül ki, hogy miért. Így aztán később, mikor Jadviga anyja és apja is meghalnak, György magához veszi Jadvigát, és külföldön nevelteti... mert Ondris anyja ki nem állhatja ezt a lányt...

Jó, mondjuk Ondris anyja egy boszorkány, ezt nem lehet elvitatni tőle. Az őróla szóló részeket csak gyomorgörccsel lehetett olvasni, úgy átsütött belőlük ebből az asszonyságból áradó gonoszság és keserűség... főleg, ahogy a szolgáival bánt... majd a viselkedése később átcsap őrületbe. Szóval nem is támogatta a fiát a házasságban, de végül elfogadta, úgy ahogy. De Jadvigát sose szívelte.

Ondris egyszerű, mint a faék. Mint férj, szeretné boldognak tudni a feleségét, és emellett ő maga is szeretne boldog lenni. Amihez neki nem kéne sok: egy asszony aki szereti és megadja neki azt, amire vágyik.

ÉÉÉÉÉÉÉÉÉS itt bukik el az egész házasságuk és kapcsolatuk. Mert egyikük se tudja kinyitni a kicsi száját, hogy elmagyarázza a másiknak, hogy baj van, mi a baj, és hogyan kéne segíteni. Jó, abban az időben nem volt ez olyan egyszerű, mint azt gondolnánk... és most sem egyszerű, de tényleg, annyi minden megoldódna, ha az emberek végre megtanulnának normálisan kommunikálni, amibe beletartozik, hogy elmondom mi a probléma, meghallgatom mi a probléma, megértem mi a probléma, és megoldást keresek a problémára.

Jelen esetben Jadviga problémája, (azonkívül, hogy egy tipikus nő) hogy ő szerelmes volt Ondris apjába (aki lehet, h a saját apja volt), aztán szerelmes volt egy Winkler Franci nevű ügyvédbe (aki a család barátja, és később is feltűnik a színen), és Ondris igazából neki csak egy pótszer... szereti a maga módján, de épp ezért nem tudja boldoggá tenni őt. Se Ondris Jadvigát. Így "fájnak szépen egymásnak". Ondris meg annyira kapcsolatfüggő, hogy szemet húny Jadviga megcsalásai felett, sőt, még a megcsalásból születő gyereket is a sajátjanként kezeli, csak nehogy elveszítse az asszonyt...

Istenkém, de sokan élnek inkább egy működésképtelen kapcsolatban, csak nehogy véletlen "egyedül" maradjon....

Jó tanácsom bárkinek, akinek van füle, hogy meghallja, amit mondok, esze/szíve, hogy megértse, és bátorsága hogy meg is tegye hogy: a világ egyik legfontosabb dolga, hogy szered magad, szeress önmagaddal lenni (nem úúúúgy te perverz disznó!) legyen hobbid, amit szeretsz csinálni, hogy merj önmagadban lenni. Hogy egyedül is tudd jól érezni magad és élni az életet. Kell a társ is, de ne ennek vess alá mindent. Mert arra olyan szépen rámész testileg és érzelmileg, hogy öröm lesz nézni. Gondolat bezár.

Mi lenne itt a megoldás? Nem tudom. Talán Ondrisnak tényleg le kéne kevernie egy büdös nagy pofont Jadvigának, hogy térjen már eszére, miért jár el "fürdőbe", ha egyszer itt van a férje, aki szereti, és tényleg azt tartja élete értelmének, hogy boldoggá tegye ezt a nőt? Jadviga meg jó dolgában nem tudja, mit csináljon... mert Ondrist nem hagyja ott ( há' hülye lenne), de a szeretőjét Francit se dobja ki, akiről már többször is bebizonyosodott a könyv során, hogy egy tetütróger. Úgyhogy drága Jadviga, megérdemled hogy szenvedj, ha már 1x ilyen hülye vagy. Csak azt a szerencsétlent sajnálom, aki feleségül vett téged.

Közben zajlik az élet, zajlik a történelem. Amiért gyomorszorító még ez a könyv, ahogy olvasod ezeknek a hétköznapi embereknek a mindennapos történetét, hogy közben a háttérben tudod, hogy háború van... és tudod, hogy hova fog eljutni. Hogy lesz Trianon. És hogy ez mit fog jelenteni később. De ezt a szereplők nem tudják. Nem is sejtik... csak élik a mindennapjaikat.

Szerveződnek a szlovákok, hogy el akarnak szakadni az anyaországtól... közben zajlanak a ... koncepciós perek? Nem tudok jobb szót. Egy ilyenbe Ondrist is beszervezik, mint tanút, és a saját barátai ellen fordítják... így elveszíti a családja mellett a barátait is.

Csoda-e, ha ennyi testi-lelki gyötrődés után Ondrist eléri a végzet? Beteg lesz, végül pedig teljes önkívületbe esik, és meghal. Jadviga meg előadja a szerető feleség kálváriáját.

Egyetlen ember van, aki átlát rajta, és a helyén kezeli ezt az asszonyt és a családját: Gregor, a család öreg szolgálója, aki a tanya dolgait intézi. Ő az az ember, aki egyenes jellem, mindig őszinte, és a legerősebb karakter. Gyönyörű és szívszorító az a jelenet, ahogy meggyászolja Ondrist, majd kilép a család szolgálatából. A jelenet maga igen egyszerű, mégis olyan mély, mint a Marianna árok. Ondris halála után közvetlenül készül elhagyni a házat, miközben Jadviga utána megy, hogy megkérje, vigyen el pár levelet a postára. Gregor szűkszavúan annyit mond: Nem. Kiléptem. Jadviga nem érti, próbálja kérlelni, hogy ha már úgyis a városba megy, miért ne vihetné el a leveleket. De Gregor csak szűkszavúan megismétli a mondandóját, és elhagyja a házat. Jadivga meg áll mint f*sz a lakodalomban, és képtelen felfogni a helyzet súlyosságát...

Közben olvashatunk Jadviga és Ondris közös gyermekének a sorsáról, Marciról, aki igazából a kedvenc gyerek volt, Miso a zabigyerek meg csak úgy létezett bele a nagyvilágba... Nem utálták, de érezhető volt, hogy ő csak egy megtűrt gyermek. Marci szintén meghal a háború és egy betegség következményeképp, közel az otthonukhoz, nem sokra rá Jadviga is követi, és ott marad Miso egyedül. Szóval aki happy endre vár, az itt bizony nem kapja meg. Vastagon nem kapja meg.

Kép forrása: pinterest.com

Na és miért a párna? Miért olyan fontos ez a tárgy? Mint azt említettem volt, Jadviga árvaságra jutott, és ez az egyetlen kézzel fogható emléke és öröksége az édesanyjától: egy hímzett párna. Így a párna a múlt egy darabja lesz. A könyvben többször is megemlítik, ahogy Jadviga nagy gonddal rendezgeti ezt a párnát, hogy fekszik rajta, magához öleli.. erre mondjuk Ondris párszor féltékenyen reagál, mondván a felesége többször öleli azt a párnát, mint őt, de hát ez van. Ha nem lenne/lett volna olyan málé, amilyen, akkor valszeg mindig magához penderíti az asszonyt, ha meg akarja ölelni... de mivel kettőn áll a vásár, így Jadvigának is nyitnia kellett volna... így megint ott vagyunk, ahol a part szakad.

Szóval ez a párna egyfajta menekülési útvonala is Jadvigának, hogy magához öleli, akkor hozzá nem lehet szólni, se semmit se csinálni.

Aztán a szeretet szimbóluma is a párna, mert Jadviga néha megengedi, hogy Ondris mellé feküdjön a párnára, és ez Jadviga részéről az egyik legnagyobb kegy, amit gyakorolhat Ondris irányába... mondjuk erről eszembe jut egy József Attila idézet, ami nekem még erősebbé teszi a regény ezen szimbólumát:

(Mellékdal)

(Visz a vonat, megyek utánad,
talán ma még meg is talállak,
talán kihűl e lángoló arc,
talán csendesen meg is szólalsz:

Csobog a langyos víz, fürödj meg!
Ime a kendő, törülközz meg!
Sül a hús, enyhítse étvágyad!
Ahol én fekszem, az az ágyad.)

...ennél szebb és egyszerűbb szerelmi vallomás szerintem még nem született a magyar irodalomban... vagy csak most nem jut eszembe :-) Mindenesetre ezzel a verssel zárom a történettel kapcsolatos gondolataim.

A könyvvel kapcs még annyit, hogy akárki is tette be az ajánlott olvasmányok közé, az szerintem nem gondolta át teljesen, hogy egy 17 éves fiatal mennyire tudná befogadni ezt a könyvet... és ezzel nem a mai 17 éveseket akarom ledegradálni, hanem az irodalomoktatást. Szóval én nem ajánlom sulis könyvnek. Akit érdekel, olvassa el. Akit érdekel, nézze meg a filmet, fantasztikusan sikerült. Akit nem érdekel, az meg élje tovább az életét.

Ennyike.