Kezdek élni a gyanúperrel, hogy a 11.-es kötelező és ajánlott olvasmányok azon kívül, hogy a totál depresszió köré épülnek, nagyon sok esetben találkozom (legalábbis mostanában) a férfi-női viszonnyal foglalkozó könyvekkel. Ha ez a helyzet, akkor viszont igazán tehetnének be némi pozitív példát is a könyvek közé, mert ha csak a rosszal, a negatívval, a drámával...stb. találkozunk, akkor abból nem lehet tanulni, csak megcsömörleni. Szerintem.
Most olvasva Ibsen: Nóra (vagy Babaház) című drámáját, ez az érzés meg igencsak megerősödött bennem. Ibsent (most már bátrabban kijelenthetem) szeretem, a Vadkacsa című drámája kifejezetten izgalmas volt, jók voltak a karakterek, érthető és izgalmas volt a feszültséget okozó drámai fordulat, emberiek voltak a karakterek vívódásai és reakciói, és ami az egyik legfontosabb: a végkifejlet végig meg volt alapozva a műben. Na, a Nórában NINCS! A történet kb. 90%-ig remek ívben épül fel, de a befejezés az atyaúristen! És nem a jó értelemben! Na de nézzük szépen végig, hogy miért is érzem én ezt. Aztán lehet nincs igazam. Attól függetlenül bennem most ez van.
Kép forrása: dramatica.com
A történet karácsony előestéjén indul, amikor is megismerkedünk szereplőink nagy részével: Torvald Helmerrel, az ügyvéddel és feleségével Nórával. Nóra hazaérkezik a karácsony előtti bevásárlásból, nagyon izgatott az ünnep miatt, tesz-vesz-szervezkedik jó asszony módjára, és azt érezzük, hogy itt minden rendben van, csupa öröm-bódottá! Kiderül, hogy nem csak a karácsony miatt van ok az ünneplésre, hanem azért is, mert Torvald (vagy Helmer) ügyvédként végre kapott egy nagyon jó (és állandó) állást a banknál, így a családnak nem kell többet szűkölködni. Jegyezzük meg, Helmerék egy közép-polgári családot alkotnak, tehát nem a mélyszegénységtől menekültek meg, hanem sikerült állandó egisztenciát teremteni. Mert ügyvédként Torvald csak a neki "tetsző", tiszta ügyeket vállalta el, mondván, őt soha ne keverjék semmilyen piszkos, kétértelmű ügyletbe! Megtudjuk, hogy számára a pénzkölcsön is felér egy istencsapással, és főbűnnek számít, mert sose voltak rászorulva, és nem szabad soha senkitől függővé válni. Ezt valahol megértem, valahol túlzásnak tartom. De hát ez volt 1800. végén, most meg 2018-at írunk.
Szóval készülünk a karácsonyra, a szeretet ünnepére, látjuk ennek az átlagosnak mondható családnak a tüsténkédéseit: hazaérnek a gyerekek, játszanak az édesanyjukkal, miközben apuka az irodájába elvonulva dolgozik. Ez tökéletesen megfelel az adott kor elképzeléseinek, minden tökéletesnek és boldognak tűnik. Ebbe az idillbe csöppen bele Nóra egy régi barátnője, Kristine (Lindéné), akivel 9-10 éve nem találkozott. Kristine egy kis borút hoz be ebbe a tökéletességbe, megismerjük az ő eddigi történetét: Belekényszerült egy házasságba azért, hogy családjának (édesanyja és 2 fiútestvére) biztosítsa az anyagi segítséget, de ez a házasság nem a szerelemről szólt, így gyermektelen is maradt, illetve 3 éve meg is özvegyült. Időközben meghalt édesanyja, testvérei is megtalálták a helyüket a világban, így Kristine mondhatjuk, hogy depresszióba esett, mert elmondása alapján "már nincs miért élnie". Na itt meg tudtam volna rázni ezt a nőszemélyt, hogy ne beszéljen már hülyeségeket, mindig van miért élni. Még 1800-1900-ban is lehetett miért élni... gondolom. Ezt sajnos 200 év távlatából nem tudom objektíven megítélni.
Na de szóval: Kristine végső elkeseredettségében fordul Nórához, hogy segítsen neki munkát találni, hogy legyen miért élnie és dolgoznia. Nóra megígéri, hogy beszél a férjével erről a kérdésről. A beszélgetés átterelődik Nóráék életére is, amiből megtudjuk, hogy mennyire nem volt fenékig tejfel az ő életük sem, mert Torvald összeszedett egy nagyon súlyos betegséget, amiből egy 1 éves olaszországi utazás tudta kigyógyítani. Ami már akkor sem volt kevés pénz. Ők meg szegények voltak. Úgyhogy Nóra finoman utalgat Kristine-nek, hogy ő olyat tett, hogy meg tudja menteni a férjét, amit a férje nem nézne jó szemmel. Na, én itt egyből arra gondoltam, hogy az asszonyka bizony "megqrvult". Majd csak a későbbiek folyamán derül ki, hogy semmi ilyenről szó sincs, hanem annyi történt "csupán", hogy Nóra kölcsönkért egy kétes hírű úrtól, akinek még mindig fizeti a törlesztőt, a férjének pedig azt mondta, az apósa adta a pénzt az utazásra.
Nóra persze roppant büszke, hogy nő létére ilyet tett, és a történelem őt igazolta, mert a férje megmenekült, minden hepi meg rózsaszín cukormázas öröm-bódottá. Ennek a beszélgetésnek a végére csöppen bele Torvald, aki persze csak a Kristine-t érintő kérdésbe lesz belevonva. Ez a történetszál szerencsés fordulatot vesz, mert Torvald azonnal meg is ajánl Kristine-nek egy titkárnői állást a banknál, így az idill újent visszaáll az eddigi boldog medrébe.
Forrás: https://szinhaz.hu/2017/01/15/korok_es_porok_kritikak_a_budapesti_katona_norajarol
De hogy ne legyen minden ilyen jó és eszményi, megismerkedünk a történet "gonoszával", Krogstad ügyvéddel, aki annak a banknak az alkalmazottja, ahol Torvald is dolgozni fog vezető beosztásban. Azért érkezik a családhoz, hogy beszéljen Torvalddal, ne rúgja ki őt az állásából, azonban Torvald nem akar tovább ezzel az emberrel dolgozni, és igazából Kristine-nek Krogstad állását ajánlotta fel. Ezzel Torvald lezártnak tekinti az ügyet, és visszavonul borsos(nak tűnő) teendői közé.
Ekkor kapjuk meg a dráma fő "problémáját": kiderül, hogy Nóra Krogstasnak tartozik, ami még hagyján! Az is kiderül, hogy még aláírást is hamisított (mármint Nóra) csak azért, hogy megkaphassa a pénzt a férje megmentésére. (Ugyanis Nóra apja lett volna a kezes ehhez a hitelügylethez, aki halálos beteg volt, és akkor élte élete utolsó napjait. Meg is halt. Mily' meglepő.) Úgyhogy a kéteshírű ügyvéd majdhogynem megzsarolja Nórát, hogy vagy közbenjár a férjénél, hogy ne legyen kirúgva (itt megtudjuk, hogy Krogstad tényleg művelt olyan dolgokat, amiért kikerült a kosárból, de ki akar ebből a negatív és megvetett szerepkörből lábalni, és végre ez a banki munka kezdte megteremteni számára a felkapaszkodás és az újra megbecsültség reményét) ellenkező esetben kitálal Torvaldnak, ráadásképp be is perli az asszonyt okirat hamisításért. Ezt még faluhelyt is úgy hívják, hogy sz*pás...
Nóra persze először nagy mellénnyel van, de azért érezni, hogy elég érzékenyen érintené mind őt, mind a férjét, ha ez a botrány kipattanna. Úgyhogy kényszerből, de előhozakodik a témával többször is Torvaldnál. Azonban akárhányszor próbál beszélni erről a férjével, az elzárkózik, nem veszi komolyan Nórát, sőt, olyannyira kiakad, hogy még aznap el is küldi Krogstasnak a felmondási papírjait. Nóra meg idegösszeomlik. És mi jut eszébe? Há' persze az, hogy öngyilkos lesz! -_- Na itt meg Nórát tudtam volna úgy istenigazából felképelni, hogy ne legyen már hülye p*csa... szerencsére nem ragadtatja magát ilyen lépésekre. Bár számítottam rá. A mostani olvasmányomban valaki mindig biztosan megdöglik a mindig megoldhatatlan szituációba... Má' bocsánat.
Közben zajlanak az események: jelmezes bál készül a szomszédságban, amire Torvald is készül, meg a felesége is. Na itt van egy érdekes félmondat, ami azért már enged arra következetni, hogy nem minden okés ezzel a házassággal. Ugyanis Torvald megmondja Nórának, hogy minek öltözzön be ezen a bálon, és hogy mit csináljon. (Nápolyi lány... neeeeem, nem az édesség!!! aki tarantellát táncol). Ebbe a készülődésbe toppan be egy újabb szereplő, bizonyos Rank doktor, akiről annyit tudunk, hogy a család barátja, és ő is (mint mindenki most már ebben a történetben) halálos beteg. -_- Itt azért már fogtam a fejem, hogy kedves Ibsen bácsi igazán kitalálhatott volna máááááááást hogy fokozza a drámai hatást. De nem. Mindenki beteg. Vagy az volt. Vagy az lesz. Dokinkról annyit tudunk, hogy anno segítette Torvald gyógyulásást, de közben meg szerelmes Nórába. Ez igazából nem ad hozzá semmit a történethez, sem a szereplőkhöz. Én eléggé töltelék szálnak éreztem, ami nem visz sehova. A doki később természetesen meghal. Béke poraira.
Nóra, aki napok óta idegállapotban van Kristine-hez fordul segítségért, akiről kiderül... MINDENKIRŐL MINDEN KIDERÜL! Szóval kiderül, hogy ő ismeri Krogstad-ot, mert régebben szerelmesek voltak, csak Kristine (hogy mentse a családját) a pénzes palit választotta, így ez is lökés volt anno az ügyvédnek, hogy kétes ügyletekbe keveredjen... szóval Kristine megígéri Nórának, hogy megpróbál hatni Krogstadra, aki időközben kézhez kapta a felmondási levelét, ezért ő is egy kedves hangvételű levélben leírja a teljes történetet, hogyan is jutott Nórika pénzhez, és ezt a levelet gondosan el is helyezte a család postaládájában.
Elérkezik a bál, Nóra ideges mint állat, már tényleg minden rossz átfut a fején, hogy jaj istenem, most mi lesz, közben Kristine találkozót kér Krogstadtól. Fent zajlik a bál, ezek meg lentebb beszélgetnek. Felmerülnek a régi sérelmek, viszont megint csak kiderül (a mai blogbejegyzés szava: kiderül) hogy Kristine nem csak a munka miatt jött a városba, hanem kereste Krogstad-ot, hogy most hogy a nő özvegy, ugyan kezdjék újra. Krogstad, mivel még mindig szereti az asszonyt, így belemegy, még a zsarolási tervéről is lemondana, DE! És itt jött egy meglepő csavar a számomra, maga Kristine mondja Krogstadnak, nehogy elkérje olvasatlanul a levelét, mert ennek a történetnek ki kell derülnie, Nórának és Torvaldnak ezt felnőtt módjára meg kell beszélniük. Így ők aztán, mint akik jól végezték dolgukat, elhúznak a vérbe.
Kezdetét veszi a végjáték: Nóra és Torvald eljönnek a bálból rögtön Nóra tánca után, mert "a csúcson kell abbahagyni", meg mert Torvald egy kis kéjgombóc... -_- Szóval épp próbálna Nórával zöldágra vergődni, de közben olvasni kezdi a pár napja függőben lévő leveleit (innen tudjuk meg, hogy szegény doki meghalt), éééééééééés elolvassa Krogstas zsaroló levelét. Égszakadás-földindulás, elhordja mindennek az asszonyt, hogy tehetett ilyet, ilyen ügyletbe keveredni egy ilyen kétes alakkal, és ráadásul ebbe ő is bele lesz keverve, és kész vége mindennek... Ekkor érkezik a deus ex machina, egy levél formájában, Krogstad visszaküldi az adóspapírt Torvaldéknak, lemond a tartozásról és a perről. Torvald erre megörül, mint fajom a markának, újra szent a családi béke, nincs armageddon.
Na és itt... ennél a pontnál jött a derült égből zongoraláb. Én kis naív örültem, hogy naaa végre, pozitív vége lesz a történetnek. De nem. Nem-nem... NEEEEEEEEEEM!!!!! Nóra közli a férjével, hogy most beszélniük kell. Komolyan. Mert eddig sose tették. A férj nem érti (én se of course), hogy mire megy ki a játék, mire Nóra kiböki, hogy ő itt igazából csak egy játékbaba, akit az apja is meg Torvald is csak használt, de sose szerették őt, ő se szereti a férjét, és ő most hazamegy és megkeresi önmagát.
WHAT?! Ezt most miért? Meg hogyan?! Semmi... az égadta világon SEMMI nem alapozta meg, hogy ez legyen a végkifejlet... Torvald sem érti. Mondja is Nórának: De hát boldog voltál velem! Nóra: Sose voltam boldog, csak vidám. (Jó, ez a mondat azért elég mély... de akkor sem indokolja szinte semmi!) Nóra mondja, várta a csodát, de nem történt meg. Szóval "sz'asztok gyíkok, én leléptem'", azzal beteszi maga mögött az ajtót, és ő is elhúz a vérbe.
engadget.com
A maga korában ez a történet biztosan nagyot ütött, mert nem volt jellemző, hogy a nő csak úgy fogja magát, és kilépjen egy látszat házasságból, és önállóan új életet kezdjen... de könyörgöm, annak van előzménye. Itt nekem semmi nem alapozta meg ezt a lépést. SEMMI. Úgyhogy élek a gyanúperrel (itt is), hogy ez a darab színházban biztosan ütősebb, és a párbeszédek és színészi játék meg tudja alapozni ezt a végkifejletet... de így olvasva, ez egy katasztrófa. A könyv 90%-a tényleg izgalmas, jók a karakterek, tényleg tudok izgulni, hogy hogyan lesz megoldva a konfliktus (ok, felőlem meg is halhat, ha a karakternek ez a sorsa), de ez a befejezés... ez WTF volt a javából. És nem a jó értelemben.
Olvasva simán el tudnám magam képzelni Nóra szerepében (1 éve a Tartuffe-ben szerepeltem mint Elmira a Gójóstól társulatban :-)), de ha rendezném, akkor Krogstas szerepét 1000tutibiztos100%, hogy Hirtling Istvánra bíznám. A többi szereplőt nem tudom :-D
Úgyhogy az ítéletem, hogy nem rossz olvasva ez a darab, követhető, nem bonyolult, de színházban vagy akár filmként biztosan jobban ki lehet domborítani a drámát.
Erről ennyit :-)
