Amikor próbáltam listába szedni az idei terveimet, vállalásaimat, azt hittem könnyebb dolgom lesz, és minden szépen menni fog mint a karikacsapás, pipálgatom a célokat, írom a posztokat, befutok mint blogíró, és minden hawaii dizsi napfény lesz...

Na, hát nem is tévedhettem volna nagyobbat.

Amikor egy üres pillanatomban el kezdtem gondolkodni azon, mégis kik azok a középsulis ismerőseim, akikkel szívesen találkoznék, vagy tartom a kapcsolatot, rá kellett jönnöm, hogy a protokoláris felköszöntéseken vagy a néha ad-hoc jelleggel kialakuló gondolatváltásokon kívül nem beszélgetek senkivel.
Tudom, hogy vannak fel-felvillanások, nagyjából tudom, kit jegyeztek el, ki házasodik, kinél jön a baba, kinél jött a baba, kinél van már több baba... de ezeken kívül senkiről nem tudok semmit.

Ezért is voltam nagyon boldog, amikor a "gonosz ikertestvéremmel" jobban összetalálkoztunk az éterben, és eljutottam hozzájuk egy fantasztikus délutánra Kincsesbányára. De azóta senki mással semmi. Síri csend és cippciripp.

Aztán nemrég beleszaladtam egy posztba, miszerint ismerősömnek Nikinek, akit már általános sulis korom óta ismerek, aztán kis kitérővel egy középsuliban érettségiztünk, megjelent első verses kötete. Nem tagadom, nekem is egyik álmom, hogy megjelenjek könyvformában is, de ugye úgy vagyok vele, hogy várom a sült galambot és nem nagyon kapálózom érte :-P Na de, Nikinek sikerült! Úgyhogy azonnal rendeltem is tőle eredeti dedikált példányt, amit most szerdán személyesen át is vettem tőle :-)

Mondjuk ez a találka egy villámrandi volt, de így is jól esett személyesen kicsit elfecsegni, ki merre jár, micsinál, hol tart az irodalmi érettségi tétellé válás rögös útján... és ezt a beszélgetést majd még később is folytatjuk :-)

Úgyhogy bizakodom, hogy idén még találkozunk, és beszélgetünk. A többi meg még kiderül :-)