Jóapámat idézve újfent: ez is megvan, mégsincs este... (HÁHÁ, ÉRTED!!!)

Na jó, remélem ennél sz*rabb szóvicc már nem fog eszembe jutni, de ha mégis, akkor bocsesz.

Na de szóval: adott egy 20. századi magyar író, bizonyos Kosztolányi Dezsőke, aki úgy gondolta, ő bizony nem marad az ismeretlenség homályában, ő bizony író lesz. Nem is akármilyen! Jó író lesz! Ami, ismerve és olvasva egyéb műveit, elmondhatjuk, hogy sikerült neki. Így én határozott bizodalommal álltam neki az Esti Kornél nevű novellagyűjteménynek.

Hát nem kellett volna.

Illetve... eléggé kettős viszonyom lett ezzel a könyvvel. Ugyanis Kosztolányi stílusát nagyon szeretem: egyszerű, olvasmányos, élvezhető. Voltak érdekes, néhol vicces, és elgondolkodtató novellák is ebben a kötetben. DE! A főszereplő... nem is főszereplőnek nevezném Kornélt, hiszen ő jórészt csak elmesélője az eseményeknek- szóval a főszereplő számomra a világ egyik legunszimpatikusabb szereplője valaha!
Aztán elkezdtem én jobban boncolgatni magamban Kornél személyét, és végül rá kellett jönnöm, hogy ő az az embertípus, akivel biztosra veszem, hogy mindenki találkozik az élete során legalább egyszer.
Kornél az az ember, akit elvileg mindenki szeret, annak ellenére, hogy csélcsap, léhűtő, nagyszájú, viszont éppen ezért magátkönnyeneladnitudó ember.
Ő az az ember, akinek tisztában vagyunk minden negatív tulajdonságával, hogy pl. képes rávenni minket mindenféle gonoszságra, igaz, utána a végsőkig kiáll mellettünk.
Ő az az ember, akiről tudjuk, hogy rossz úton jár, és titokban mégis irigyeljük érte, hogy ő ezt meg meri tenni.
Ő az az ember, aki iránt nem maradsz közönyös. Ha szereted azért, ha szeretted de csalódtál benne akkor azért. De közömbös sosem maradsz.
És ez az ő éltető ereje. A közönség szeretete, amire ő mindig vágyik, még akkor is, ha eljátsza, hogy ő bizony sz*rik a másik véleményére, kit érdekel, ha nem zsongják körbe, ő elvan szegényen-gazdagon... de ez csak álca. Esti Kornél a világ egyik legszeretetreéhezőbb embere, akiről valaha is olvastam.

És éppen ezért nem is szeretem. Mert átlátok a csillogó szappanbuborékon, ami nem más, csak levegő körbevéve egy kis csillogással. De igazából tartalmatlan és üres.
Az összes története szinte eköré épül fel. Hogy leplezze azt, hogy ő is csak egy halandó ember, akiben semmi különleges nincs, és csak az tartja életben, hogy hazudik másoknak de leginkább önmagának.

Ami még nem tetszik nekem a történetekben, hogy Kosztolányi a valóságot írja le. A véres valóságot. Azokkal a gondolatokkal, ami mindenki fején szinte átfut, de ezek azok a gondolatok, amiket soha senkivel semmilyen körülmények között nem osztanánk meg. Ilyen pl. Esti Kornél vonatútja Olaszországba, amikor is a kabinjában utazik együtt egy asszonnyal és annak (több minde valószínű) szellemi fogyatékos lányával, aki később megcsókolja Estit... egyszerűen el akartam dobni a kezemből a könyvet, amikor ezt a fejezetet olvastam.

De mint említettem volt, vannak ebben a könyvben bizony kincsek is :-) Ami történetek kifejezetten tetszettek a következők voltak:

1: Látogatás a becsületes városba. Ahol mindenki becsületes és megmondják az igazat. A vak koldus nyakában a felirat bizonyítja, hogy nem vak. A cipőbolt úgy reklámozza magát, mint "lábrontó cipők. Tyúkszem, tályog szavatolva." A ruhabolt "Drága és rossz ruhák." És ebben a városban mégis boldogok az emberek. Miért is? "Ide figyelj. Itt mindenki tudja magáról- és felebarátjáról is- hogy becsületes, őszinte, szerény, s inkább kisebbíti, mint nagyobbítja magát... az itteniek nem veszik készpénznek, amit hallanak vagy olvasnak, akárcsak ti, otthon. Tinálatok az emberek állításából mindig el kell venni valamit, nagyon sokat, itt pedig mindig hozzá kell adni valamit, egy keveset. A kettő voltaképp egyremegy. Nézetem szerint az utóbbi módszer a becsületesebb, őszintébb, szerényebb." Mit mondjak? Zseniális gondolat:-)

2: Egy szegény gazdag nyüglődése, hogyan szabaduljon meg a pénzétől. Mert neki nem kell. Az illető pontosan kiszámolta, neki az örökségből mennyi pénz kell hátralévő részére, a többit pedig el szeretné jótékonykodni. De titokban. Mert nem hiányzik neki az álszent hálálkodás, illetve ha valamelyik megadományozott emberke vérszemet kapna, ne követeljen tőle több pénzt. Emberünk ezért a legkülönfélébb módszereket eszelte ki, hogy juttathat pénzt random embereknek. Pl. zsebtolvajlás. Csak ő nem elvesz pénzt, hanem beletesz. Szintén zseniális :-)

3: A kleptomániás műfordító esete. Adott egy régi ismerős, aki kleptomániás. Nem azért lop, mert birtokolni akar, hanem maga a lopás okozta adrenalin kell neki. (valószínűleg). Emiatt sajnos se munkája, se megélhetése, és lassan a barátok is elfogynak. Utolsó esélyként kap egy rövid angol irományt, amit le kell fordítani. De a kleptomán cimbora itt sem hazudtolja meg magát. Míg a fordítás briliáns, a szövegből eltűnik a briliáns :-D (bocsesz). Szóval amíg az eredeti szöveg 1500 fontot említ, a fordításba már csak 150 font kerül be. Az úriasszony ékszerei is lábra kelnek... így a műből is kilopódnak az értékek. Egyszerűen zseniell :-)

Azok a fejezetek, amik tetszettek is meg nem is:

1: A megbolondult újságíró esete. Na ez a fejezet nekem egy az egyben 6-os számú korterem. Csak rövidebb kiadásban.

2: Újabb vonatút leírása, ahol megismerkedünk egy szegény bolgár kalauzzal. Esti csak 1-2 szót beszél bolgárul, mégis összeismerkedik ezzel a szegény kallerral. Nem történik benne semmi eget rengető disznóság, de én mégis úgy érzem, hogy becsapja ezt a szegény embert.

3: A zsugori apuka esete a lánya férjhez adásával. Elég népmesei, tele fordulatokkal. Nem is tudnám megmondani, mi nem tetszett benne. Talán a konklúzió, hogy a lány azért veszik össze állandóan a férjével, hogy a hozománya visszakerüljön az apjához. Ha tényleg így történt, akkor ez is egy elég szomorú és kihasználós történet.

4: A vizimentés esete. Esti Kornél, ez a szerencsesüti túl gondolja az egész életet és az emberek viselkedését. Egy alkalommal egy Elinger nevű ember kimenti őt a vízből, ezért Esti hálás neki. Majdnem isteni magaslatokba emeli. Közben meg elkezdi megutálni. Végül belelöki a Dunába. Hepi end?

5: A semmiről se beszélő barát esete. Ez is tipikus, amikor felugrik az ismerős, de 5 percenként sajnáltatja magát, hogy jaj ő biztos zavar, és ha zavar, akkor mondd meg neki ...stb. És kb. 3 óra nyüglődés után böki csak ki, miért is jött. -_- Na őt is belöktem volna a Dunába.

Szóval összességében az Esti Kornél nem rossz, de meg kell válogatni rendesen, mit miért olvastatna el belőle az egyszeri irodalomtanár az egyszeri diákkal. Lehet azt mondanám, válasszon mindenki maga 1 fejezetet, és írja le róla a véleményét. Talán ez volna a legcélszerűbb.

De ez csak az én véleményem :-)