Akkor következzék itten a következő olvasmánynak a leírása, mely történik általam, mégpeniglen nem más, mint Mikszáth Kálmán bácsi novelláskötetjéről, a Jó Palócokról és Tót Atyafiakról.

Ha létezik olyan kötelező olvasmány, amit az ember kevésbé vagy neadjisten egyáltalán nem utál, az szinte biztos, hogy drága Mikszáthunk ezen kötete. Egyrészről mert rövid, ami nem egy elhanyagolandó szempont, ha azt nézzük, mennyi könyvet kéne annak a szerencsétlen gyereknek elolvasni a tanév alatt, másrészről pedig, mert nem számít egy bonyolult olvasmánynak, így az embernek nem pöndörödik össze a szemöldöke a fennenhangaztoshétszépségescirádásnyolcoldalonkeresztültartó mondatoktól.

Amit mindig elmondanak Mikszáthról, hogy ő a mi kis anekdotázgató öregünk, aki egy jó pohár fröccs mellett, szivarozgatva, kedélyesen meséli el földijei apró-cseprő hétköznapi dolgait. Szóval Mikszáth az a tipikus nagypapa fazon, akinek szívesen hallgatod az ízes kis beszámolóit arról, hogyan lett öngyilkos a falu egyik megesett fehérnépe. (O_O)
Jah. Ez a téma nagyon durván benne van a novelláiban.

Azt tudom, hogy anno ezt az 'anekdotázó' jelzőt nem tudtam sehova se passzintani. Aki rágulgizik, azt találja, hogy az anekdota rövid prózai mű, csattanóval a végén. Magyarán egy hosszasan és költőien megfogalmazott vicc. Tehát Mikszáth volt kora standup-osa. Az ember joggal várhatná tehát azt, hogy ezek kis vidám, könnyen emészthető, megmosolyogtató történetek lesznek. HÁT A NAGY LÓFÜTTYÖT! Több bennük a dráma meg a szomorúság mint egy Shakespeare összesben összesen!

Ennyi felvezetés után nézzük meg egy kicsit jobban ezt az embert, és amit alkotott nekünk :-)

Benczúr Gyula: Mikszáth Kálmán

Kálmán bá' Felvidéken, a mai Szlovákia területén született, az alig kimondható Szklabonya nevű településen, amit ma Mikszáthfalvának hívnak :-) Írói pályája elég nehezen indult be sajátos és szokatlan stílusa miatt, olyannyira, hogy még szeretett feleségétől is elvált, mondván, nem tudja eltartani, jobbat érdemel nála. Az asszonyka nem akart emiatt válni, így Kálmán bá' már kénytelen volt azt hazudni, hogy mást szeret. Azonban miután megindult a szekér, újra feleségül vette választottját, és boldogan éltek 1910-ig. :-) Szóval ilyen ember volt ez a Kálmán bá'.

Na de kik ezek a Tót atyafiak meg a jó Palócok? A 'tót' a szlovákok és szlovének magyarok által ráaggatott, ma már inkább pejoratívnak számító megnevezése, olyan, mint az olaszokra a talján, románokra az oláh, németekre a sváb.
Ezzel szemben a 'palócok' a Mátrától és Bükktől északra élő népek tényleges megnevezése.
Az 'atyafi' megnevezés pedig megillet minden embert, akivel egy helyről származunk, akár ismerősünk, akár nem :-)

Maguk a novellák többé-kevésbé kapcsolódnak egymáshoz, ha nem is alkotnak egy nagy történetet, de egyes szereplők fel-felbukkannak több történetben is, ami ad nekik egy kis plusz ízt, és kikacsintást. Az ember ezeket olvasva érzi, hogy ezek a történetek 1 világban történnek, a szereplők ismerik egymást, és mégis egy-egy ember vagy család életének epizódjaiba pillanthatunk bele.

Ami tetszett ezekben a történetekben:

- Imádtam a nyelvezetét. Amit gimisként szimplán furának éreztem, azt most jó pár évvel, könyvvel és tapasztalattal a nyakamban élvezettel olvastam, és VÉGRE megértettem, mi benne az a híres-neves anekdotázó hangsúly :-D

- Imádtam benne a szereplőket. Egyszerű, egyszeri emberek, álmokkal, félelmekkel, hibákkal. Semmi idealizálás. Semmi hősiesség. Csak az emberség.

- Imádtam benne a megszemélyesítő hasonlatokat. Nem tudom, hogy létezik-e ilyen irodalmi fogalom, de én most ezennel megalkottam és használom Mikszáth Kálmán novelláinak jellemzésére. Amire gondolok alatta: A táj leírására és jellemzésére Kálmán bá' nem az ebben a korbán szokásos 3 oldalnyi festői leírásokat használja, hanem röviden egy-egy személyhez és személyhez köthető szituációval, helyzettel írja le a környezetet. Pl. az időjárást öregasszonyok kedvéhez. Ha jól emlékszem. Most már sajnálom, hogy nem írtam ki pontosan :-S

- Kedvenc történetem a Lapaj, a híres dudás lett. Én, ha tanár lennék, biztos, hogy ezt olvastatnám el a szokásos Az a fekete folt, meg a Tímár Zsófi özvegysége helyett. Meg a Bágyi csodát ;-)

Ami nem tetszett a történetekben:

- Azt hittem megőrülök, amikor az első novellát elolvastam. -_- Az arany-kisasszony egy kedves, bájos, romantikus történetnek indul, amiben a főszereplő csajszi kb. olyannyira idegesítő, mint az Ember tragédiájában Éva... Jó, annyira nem, de majdnem elérte azt a szintet. Ezt még megbocsátottam volna, de ahogy halad a történet, és várnád, hogy jó vége legyen, erre..... NINCS VÉGE! Lóg a levegőben! Várnád a Happy Endet, de nem jön. Semmi. Se. Jön. FÚÚÚÚÚÚÚ -_-

- Ahhoz képest, hogy 1-2 történetre emlékeztem még gimiből, még reménykedtem benne, hogy végre megismerem azokat a jó kis, vidám, kedélyes anekdotákat, erre mit kap az ember? Ez öngyilkos lesz, amazt az apja tagadja ki, a harmadik a szégyenbe betegszik és döglik bele... én meg csak kapkodom a fejem, hogy EZ MÉGIS HOL ANEKDOTA?! A legdurvább az egészben, hogy Mikszáth ezekről a legnagyobb lelki nyugalommal és egyszerűséggel mesél... rendesen szíven-tarkón vágja az embert.

Összességében tudom ajánlani ezt a könyvet. Más világmegváltó gondolat most nem jut eszembe róla, ami jó záró konklúzió lehetne. Úgyhogy elégedjetek meg ennyivel. :-P