Újabb kb. másfél kg mínusz ^^ A derékbőségem viszont visszament 113-ig, nem tudom, hogy ez most jó-e vagy sem... majd követkető hónapban kiderül :-)

Most se szakadtam meg a nagy posztolgatásban, de azért most is akadtak történések:

- haladgatok a nadis pólómmal, bár nem gyorsan, de legalább közepesen lassan :-D
- végre feladtam a 2. facebook-os ajándékomat, ami épségben oda is ért a gazdájához
- összehoztunk egy villámösszeröfföt az egyik régi sulis ismerősömmel, akinek verses kötete is jelent meg, még egyszer hatalmas gratuláció Niki!!!
- Írtam nektek pár keresetlen gondolatot Márairól meg a vallomásairól, illetve kapott egy 2. esélyt a Jónás esete a cethallal is
- Belekezdtem az Anna Kareninába, ami bár orosz, de eddig veszettül tetszik! Kíváncsi vagyok, mi lesz a vége :-)
- súlyom csökkent, erről nemsoká posztolom is fel a képet... meg majd a hajamról is kicsit később

Ami a közeljövőben várható:

- elkészült gondolatban a 3. facebook-os ajándék, és ma állok neki. Részletek később ;-)
- Ma főzni fogok a nagyis könyvből :-)

Úgyhogy nem fogok ma se unatkozni :-D

Kis unszolásra, de úgy döntöttem, kicsit update-elem a Jónsásos írományomat, mert egyrészről megérdemel még 1 misét a történet és a szereplők, másrészről olyan formát adok a beszámolómnak, amit eredetileg is szerettem volna, csak lusta voltam megírni. Illetve elkezdtem de nem folytattam :-P

Következzék alant szereplőkre és kitalált szituációkra lebontva Jónás esete Istennel, Ninivével és a büdös nagy cethallal, mert akkor kaphatunk teljes(ebb) képet valamiről, ha több szemszögből is megvizsgáljuk azt.

Jónás egy talk showban

Szóval. vagyok én. Jónás. Csak így simán. Jónás. Nincs panaszom a világra, elvagyok benne. Illetve el lennék, ha mindenki tenné a maga dolgát, engem pedig békén hagynának. Én se foglalkozom senkivel, hát velem se foglalkozzon senki. Ez így fair, nem? Ezért is élek a városon kívül, egyedül, hogy senkivel ne kerüljek még csak véletlenül se konfrontációba. Felesleges. Éljen mindenki úgy, ahogy akar, csak ne bántsuk egymást. Há' de nem? Há' de de. Szóval élek bele a nagyvilágba, amikor is kapom az isteni sugallatot magától a Teremtő Istentől, miszerint nekem feladatom lenne. Nem is akármi! Egyből prófétaságba akar rángatni az Öreg. Ami még annyira nem is volna baj, de pont Ninivébe akar elküldeni. Érted? NINIVÉBE! Abba az új Szodoma és Gomorrába! Én oda ugyan be nem teszem a lábam! Nemhogy prédikáljak nekik. Pfejj! Bűnös banda. Meg különben is, ha az Isten annyira mindenható, miért nem intézi el ő maga személyesen a problémát? Elég nagy gyerek már, biztos megoldja :-P De nem, nem tágít a hang a fejemből, engem meg már rohadtul idegesít, úgyhogy kínomban megindulok... Tarsusba :-P Legalábbis mennék én, hajón, találtam is viszonylag megbízható matrózokat, akik jó pénzért el is szállítanak, úgyhogy a JóIsten tehet nekem egy szívességet, és találjon más balekot, akit bepalizhat erre a melóra, mert belőlem ugyan nem eszik :-P

Űrgolyhók

Erre mi történik? Olyan vihar tört ki a tengeren, mint ide Betlehem! Olyan tengeri beteg voltam, mint a csuda, a matrózok, meg persze rohangáltak össze-vissza, meg istenkedtek (persze ki-ki a saját istenéhez), hogy jaj mi lesz most velünk. Én a magam részéről levonultam a raktérbe, és behúzódtam egy sarokba, hátha el tudok aludni, és elmúlik ez a kínzó hányinger, a matrózok meg tegyék amit tenniük kell. Én nem hátráltatom őket. Ha meg meg kell dögleni, akkor inkább álmomban érjen a vég, mint ilyen istentelen lármázás közepette. Há' de nem? Há' de de.
Szóval próbálnám az igazak álmát aludni, mire a medve méretű kapitány beleordít az arcomba, hogy mi a francot képzelek én magamról, hogy csak így meresztem a seggem, meg csicsikálok, legalább annyit tegyek meg, hogy fohászkodom az én istenemhez vagy isteneimhez, hogy elüljön a vihar. Különben is, milyen nemzetiségű vagyok? Há' ez is jókor áll neki ismerkedni... -_-
Szóval elmondtam neki, mi a szitu, hogy zsidó vagyok, az Istent szolgálom, aki kiszemelt egy feladatra, de az nem nekem való, én meg hogy ne legyen belőle gebasz, fogtam magam és elindultam Tarsusba, ahova szerettem volna eljutni, de ha már így alakult, akkor felőlem a legközelebbi szigeten is kirakhatnak, ők meg menjenek tovább Isten hírivel.. Vártam volna némi halvány megértést a részéről, de erre még jobban nekiállt velem üvöltözni, hogy akkor én tehetek arról, hogy most mindenki veszélybe került, nem fog engem kipakolni semmilyen szigeten, ha bajom van az Istenemmel, akkor azt oldjam meg, de ne kockáztassam feleslegesen a hajó sorsát. Erre megfogtak és kivágtak a hajóból.

A vízbe csobbanva azért megrémültem egy kicsit, másrészről pedig megnyugodtam, hogy jó, felőlem a halál is jöhet, legalább vége lesz ennek a hülyeségnek. Na, hát ami közeledett, az nem a halál volt, hanem egy halÁLL, ugyanis egy irdatlan méretű cethal bekapott. Engem. Holott a cetek tudvalevőleg növényeken élnek. Kivéve ez. Ez engem kapott be. Egy hal. Egy kicseszett hal!
Szóval vagyok itt a nagy sötétben és rohadt büdösben, és kezdek élni a gyanúperrel, hogy ezt is a Magasságosnak köszönhetem. Szóval nem fogok én csak úgy szépen kimúlni a világból, amíg ő erre áldását nem adja, úgyhogy hosszas nyüglődés (és némi rókázás) után felkiabáltam ennek a Nagyszerűnek, hogy ok, ő győzött, elmegyek abba a tetves Ninivébe, és elprédikálom nekik, hogy jön a Vég, de utána a JóIstennek kutyakötelessége földög rombolni a várost. Minimum tűz és jégesővel. Egyszerre!

Erre el kezdett remegni a hal, és nagy öklendezések árán kihányt a partra. Én meg azon hányásosan elindultam Ninivébe, ami belerkült 3 napomba. Bezzeg most nem jött értem mondjuk egy sas, hogy előbb odaérjek... neeeeeem. A hal, az igen, az megehet, de hogy egy kis segítséget kapjak...? Ehhhh... mindegy. Szóval beértem a városba, ami persze mit sem sejtett eddigi hányattatásaimról... Illetve a kihányatásomat sejthette, mert még fürdeni se álltam meg, azonnal elővettem a legmeggyőzőbb szónoki képességemet, és kígyót-békát kiabáltam a városra, ha nem térnek meg de rögtön, mert 43 nap múltán elpusztulnak. Mindenki! Egytől-egyig!

Na, ezt csináltam 3 napig, a város minden szegletét bejártam, még a királyi palotába is eljutottam, aztán mint aki jól végeztem dolgom, kivonultam a szomszédos sivatagba, felültem egy dombtetőre, és vártam a Végítéletet. Mert ha van egy kis szemernyi igazságérzet a Magasságosban, akkor elpuszítja a várost. De el ám. Öröm lesz nézni! Hogy biztosítsam ebbéli meggyőződésmről és lássa elhivatottságomat, böjtbe fogtam. Amúgy se bírtam volna enni.

Ahogy teltek a napok, jöttek persze ki hozzám a városból, megbámulni a bolondot, meg faggatni, hogy na, még hány napunk van hátra... haha, marha vicces. De csendesen mindig elmosolyodtam, és mondtam, hogy már csak 38... már csk 26... már csak 14... és így tovább... időközben egy tök palánta is el kezdett növekedni mellettem, ami jó volt, mert kb. az idő lejárta előtt már egész jó kis árnyékot adott, ami valljuk be, a sivatagban elég nagy kincsnek számít.

Végül eljött a prédikációm utáni 40. nap, én meg olyan izgatott voltam, mint egy gyerek a bar-micvója előtt, hogy igen! Eljött az Igazság napja! Ninive azt kapja, amit megérdemel! És vártam... és vártam... és vártam... eltelt 1 nap... eltelt 2... semmi. Üldögélek a tököm alatti árnyékban, és várok. Harmadnapra olyan szárazaság jött, feltámadt a szél, hogy azt hittem meggebedek, de legalább a tököm megvéd... erre mit látok? Hogy egy rohadt kis féreg elrágta a szárát, és megpusztult az egyetlen enyhet adó dolog az életemben.

Na itt jött el az a pillanat, amikor már nem bírtam magamban tartani, és elkívántam a halál f*szára is a JóIstent, mert hogy eddig csak kib*szni tudott velem, de semmi jót nem tudott érte adni! Még a prófétaságom is kútba esett, mert amit megjövendöltem, az nem következett be... és még a tökömet is megdögleszti, na én itt befejeztem a jópofizást, csessze meg de qrvára!

De hogy Ő hogyan reagált erre... azt majd elmeséli, ha akarja. Nekem elegem van, inkább hagyjon mindenki megdögleni... ezt az állati szívás sorozatot, amit szerintem rohadtul nem érdemeltem meg, amikor meg elvégeztem, amit kellett, azért meg ez a hála... hát qrvára köszönöm szépen a nagy semmit....

 -----------------------------------------------------------------------------------------

A hajós kapitány egy kocsmában ülve

... hát b*zmeg, nem hiszem el, hogy ezt is megúsztuk fiúk! Amióta a tengert járom, ilyen még nem történt velünk, igaz-e! Csapos, sört!
Ezek a zsidók... ez... ez egy különös fajta, képesek egyetlen, érted! Egyetlen istent imádni! Cöhh... ezek nem normálisak... Most is, jött ez a... János.. vagy a tököm tudja kicsoda. Aszondja ad pénzt, csak vigyük el messzire. Mondom neki, mi nem szállítunk utasokat, de hát addig erősködött, amíg jó summát nem fizetett azért, hogy eljöjjön velünk. Csapos, hozd már azt a rohadt sört!

Összeszedtük a fiúkkal az árut, aztán kifutottunk a dagállyal, ahogy mindig is szoktuk, de alig értünk be a tenger közepére, olyan vihar kerekedett, te jó Zeusz, én ilyet még életemben nem láttam! Csak úgy dörgött az egész mindenség, Zeusz szórta a villámait, Poszeidon meg felkorbácsolta a tengert, legalább 10 méteres hullámok között hányódott a Aphrodíté csókja! Befogjad a pofád szárazföldi kutya! Az én hajóm, az Aphrodíté csókja a legjobb hajó mind közül! *a röhögés nem marad abba, kitör a kocsmai verekedés*

...Ó hogy a jó édes anyádba, azt a bal horgot kikerülhettem volna... csapos, jeget! Hol is tartottam...? Ja, szóval belekerültünk abba a qrva nagy viharba, mi meg azért féltettük a sz*ros életünket, meg hát mindenkit várta haza az asszony vagy a család... nem így akarok megdögleni! Mindenki rohangált fel-alá mint a mérgezett patkány, és üvöltve imádkozott a maga isteneihez, én is húztam a vitorlát, kötözötem amit kellett, közben én is könyörögtem Zeuszhoz meg Poszeidonhoz, felajánlottam a legszebb birkámat áldozatként, ha túléljük a vihart, de ez... ez egyre rosszabb lett.

Aphrodíté akkorát reccsent, aszittem, hogy léket kaptunk! Rohantam le mint a veszett fene a hajó gyomrába, erre szó szerint belebotlottam abba a ... Jákobba vagy hogy a tökömbe is hívták... tudod mit csinált ez a kis köcsög...?! Aludt... B*zmeg, aludt! Ráüvöltöttem, hogy azonnal kapja össze magát, és tegye hasznossá magát, legalább kérje az isteneit, hogy múljon el rólunk a csapás, ez meg...?! Csak hümmöget, meg a vállát vonja, hogy mit érdekli őt. Na itt öntötte el a sz*r az agyamat, azonnal 2 lábra állítottam hogy mégis mi a büdös francot képzel magáról, ha már a hajómra engedtem kutya kötelessége engedelmeskedni! Mégis milyen nép fattya vagy, hogy így belesz*rsz az egészbe...? Erre mondja, hogy zsidó. Hogy a Héphaistos kalapáljon meg téged az üllőjén, akkor te vagy az oka ennek az egésznek! CSAPOS! SÖRT!

Aszondja, hogy ő próféta vagy mi a fene, meg hogy az Istene feladatot adott neki, hogy menjen Ninivébe, de neki nincs kedve, meg ilyenek... nekem meg ekkor eszembe jutott néhány híresztelés, hogy ez az Isten... ez képes városokat lerombolni, meg tűzesőt idézni... hát volna is nekem merszem ellent mondani neki! Aszondja ez a... József... hogy tegyük ki valami szigeten, azt jó van. Há' nincs jól! Nem elég, hogy pofátlan vagy b*zmeg, de hogy ilyen rongy ember legyél, hogy nem szolgálod az istened, ráadásképp másokat is veszélybe sodorsz... az ilyen ember dögöljön meg! Szóval megfogtam, és úgy kivágtam a hajóról, mint macskát sz*rni...

...Erre b*zmeg, nem hiszitek el mi történt! Csapos, RUMOT! Jött egy akkora cethal, ilyet még életemben nem láttam, és megette azt az embert! Érted?! Egybe' lenyelte! Aztán meg... elült a vihar... mi a... ki merészelte azt mondani, hogy besz*rtam a félelemtől?! Gyere ide az anyád köcsögit, és mondd a szemembe, te utolsó sz... *és újabb verekedés tör ki*

 ----------------------------------------------------------------------------------------- 

A cethal levele a nénikéjének

Kedves Ámbrás néni! Ne haragudj, hogy az utóbbi 1 hétben nem írtam, de nem voltam jól. Nem, nem azért mert már megint teleettem magam planktonnal, mint múltkor Gyilkos bácsi születésnapjakor!

Múlt héten történt, amikor a szokásos napi edzésemet végeztem mellúszásból, hogy besötétedett. Mármint nem azért, mert éjszaka lett, mert még csak akkor készültem ebédelni, hanem nem tudom miért. Nagyon különös volt az egész. Na de nem is ez a lényeg! Szóval az edzésem után készültem ebédelni, találtam is egy gusztusos planktonrajt, azonban amikor becsuktam a számat, akkor éreztem, hogy valami sokkal nagyobbat is lenyeltem, ami nem plankton volt... először még nem aggódtam, volt már máskor is ilyen, de ettől a valamitől 3 napig olyan hascsikarásom volt, hogy azt hittem megpusztulok! Próbáltam pihenni, de sehogy se tudtam, próbáltam tornáztatni magam, bukfencezni, de az se segített, mire aztán a 3. nap végén, bocsáss meg a gusztustalankodásért, de sikerült hánynom egyet... ha éltél már valaha is megkönnyebülést, na ez az volt! De utána én még 1-2 napig nem tudtam normálisan enni sem, le is szaladt rólam vagy 3 oroszlánfókányi súly.
Mondjuk az az előnye megvolt a nagy fogyásnak, hogy most sokkal csinosabbnak érzem magam, az egyik helyi bálna fiú egyből udvarolni is kezdett nekem!

Úgyhogy Ámbrás néni, 2 hét múlva ha találkozunk, akkor majd bemutatom neked életem párját, akit ennek a viszonylag rövid, de annál rosszabb rosszullétnek köszönhetek.

Puszilom Ámbrás bácsit!

Ölel unokahúgod: Cetília

 -----------------------------------------------------------------------------------------

Ninivei polgár válasza egy riporternek

... ebbe kell beszélni? *köhm* Igen... jó napot kívánok, szóval Jozafát vagyok, születésem óta ninivei lakos. Igen, itt voltam, amikor az a Jónás nevű ember, aki nagyon büdös volt, nekiállt itt a fő tér közepén mindenféléről beszélni, hogy mi bűnös város vagyunk, és térjünk vissza az Istenhez, különben elpusztul a város... először persze jól kiröhögtük, meg a gyerekeim jól meg is dobálták paradicsommal, de ez se segített a szagán... szóval nem hagyta abba, csak mondta-mondta a magáét... nem tudom, szerintem nem vagyunk mi olyan rosszak... mármint én és a családom... tartjuk a szombatot, nem eszünk tisztátalan állatot, imádkozunk az Istenhez... de a többi család nevében nem tudok nyilatkozni, azok biztosan hazudoznak, mint a Kleofás, az árus, múltkor is átvert az a szemét ... pardon, az a kedves úriember 10 sékellel, és azóta se volt hajlandó megadni a tartozását...

Na de ez a Jónás, ez nem adta fel, másnap is eljött és csak mondta-mondta a magáét, a harmadik napon állítólag egészen a királyig is eljutott, legalábbis a 3. szomszédom a Dániel ezt mondta, de ezt persze nem hittem el neki, mert nagy hantás ez a Dániel gyerek...

Brian élete

De tetszik tudni... azért volt valami nagyon magával ragadó ebben a Jónásban... na nem a szaga, mert az valami istentelenül elviselhetetlen volt... mert mi van akkor, ha tényleg bűnösök vagyunk? Én nem akarok bűnösként meghalni... úgyhogy az egész családommal böjtöt tartottunk, és imádkoztunk, hogy kerülje el a csapás Ninivét... rettegve vártuk a 40. napot, de mégis egyfajta nyugodalom lett úrrá rajtam, hogyha mégiscsak eljön a végítélet, akkor a családommal együtt a mennyországba jutunk... de eltelt a 40. nap, aztán a másnap, a harmadnap... és minden visszaállt a régi kerékvágásba.

Nem tudom, hogy tényleg veszélyben forogtunk-e, vagy ez a Jónás volt egy holdkóros önjelölt próféta, minden esetre hálás vagyok, hogy egy kicsit felrázta a várost... de azért egy kis sáskajárást igazán küldhetett volna az Isten Kleofásra hogy visszaadja a pénzem...

 -----------------------------------------------------------------------------------------

A JóIsten

Vagyok, aki vagyok, voltam s leszek. Öröktől fogva létezem, és örökké létezni fogok. Minden teremtett léleknek feladata van az életben, a legkisebb kavicstól a leghatalmasabb hegyen át, mindenkinek. Minden szélfuvallat a Nagy Művet szolgálja, mely felfoghatatlan nagyságú, és melyben mindenkinek szerepe van. Sorsod be kell teljesítsd, mert addig kapod meg újra és újra, amíg meg nem érted, fontos vagy és fontos amit teszel, mégha nem is éred fel ésszel és szívvel.
Feladata van az anyának, feladata van a gyermeknek. Feladata van a gyilkosnak, feladata van az áldozatnak. Feladata van az embernek és feladata van az Istennek. Ahogy a fonal sem látja át a szőnyeg mintázatát, úgy nem fogja fel az ember sorsa szövedékét.
Feladatod, hogy tapasztalj, tanulj és felülemelkedj. Aki jót tesz, fejlődik, aki rosszat tesz, tanul. Aki nem tesz semmit, nem jut sehová. A feladat mindig akkora, amivel meg tudsz bírkózni.

 Aki menekül és elbújik, az elveszik, aki szembenéz és elfogad, az győzedelmeskedik.

Be kell valljam férfiasan-őszintén, hogy én ebből a könyvből most csak annyit olvastam el, amennyi anno a mi giminkben kötelező volt, vagyis az első részt. Belekezdtem a 2. részbe is, de a 3. fejezet után nyeltem egy nagyot és letettem, hogy jó... ez a rész bizony továbbra is elolvasatlan marad.

Nem tudom pontosan megfogalmazni, miért nem tudtam tovább olvasni, de azért megpróbálom összeszedni pár gondolatban:
- a stílusa nem bonyolult, olvasmányos, mégis valamiért dagályosnak és üresnek éreztem a szöveget
- olvasás közben elkapott valami enyhe rosszullét, de nem olyan, mint a Jadvigánál vagy az Esti Kornélnál, mert ott maga a karakter/szitu volt gyomorforgató, itt meg szó sem volt ilyesmiről. Egyszerűen nem bírtam
- unalmas volt és érdektelen

Na de térjünk vissza arra, amit sikerült elolvasnom. Megküzdöttem vele egy kicsit, mert nem tudtam eldönteni, hogy tetszik-e vagy sem. Ugyanis egyszerre volt unalmas és érdekes. Unalmas volt, mert nem igazán tudtam benne megfogni a történetet, csapongott ide-oda a helyszínek, személyek, időpontok között 1 fejezeten belül is, viszont érdekes meg azért volt, mert éreztem benne a személyességet, illetve arról a korról adott egy olyan képet-képecskét, amit egyik törikönyvben sem fogunk megtalálni. Mert a történelmet bár a "nagyok" írják, a közemberek élik meg. Ami emlékeztetett arra az egyszerű, ámde nemes tényre, hogy mi vagyunk az UTOLSÓ generáció, akik még személyesen tudjuk megkérdezni a nagyszüleinket arról, mi történt az 1. és 2. világháborúban, esetleg 56-ban. És ezeket a történeteket nem volna szabad veszendőbe hagyni! (1 hanganyagom már van nagyimmal, de készülök a további kifaggatásokra :-))

Szóval adott Sanyika, a nép egyszerű, félig-meddig nemes ősökkel rendelkező sarja, aki éli mindennapjait. A könyv formáját/stílusát tekintve napló, valamennyire kronologikus sorrendben meséli el az eseményeket, bár elsősorban inkább témakörök szerint. Van egy része a lakókörnyezetnek, jut egy rész a családnak, aztán a barátoknak és iskolának, végül a rész az első pesti iskolás év és "kamaszos" lázadással zárul. Ja, és azzal, hogy megölték a trónörököst. Csak úgy mellékesen. :-P

Ha én dolgoznám fel ezt a könyvet, biztosan úgy oldanám meg, hogy csoportokat szerveznék a diákokból, és nem az egész könyvet adnám fel nekik olvasásra, hanem részeket, amit megadott szempontok alapján lehetne elemezni és bemutatni a többieknek.

De mivel nem vagyok tanár, ez így egyelőre nem fog megvalósulni.

(vállvonogatás)

Erről ennyit.

Előkészületben az Anna Karenina, valószínűleg idén még ez fog beleférni, meg még talán 1 könyv, de ne szaladjunk ennyire előre. :-)

Amikor próbáltam listába szedni az idei terveimet, vállalásaimat, azt hittem könnyebb dolgom lesz, és minden szépen menni fog mint a karikacsapás, pipálgatom a célokat, írom a posztokat, befutok mint blogíró, és minden hawaii dizsi napfény lesz...

Na, hát nem is tévedhettem volna nagyobbat.

Amikor egy üres pillanatomban el kezdtem gondolkodni azon, mégis kik azok a középsulis ismerőseim, akikkel szívesen találkoznék, vagy tartom a kapcsolatot, rá kellett jönnöm, hogy a protokoláris felköszöntéseken vagy a néha ad-hoc jelleggel kialakuló gondolatváltásokon kívül nem beszélgetek senkivel.
Tudom, hogy vannak fel-felvillanások, nagyjából tudom, kit jegyeztek el, ki házasodik, kinél jön a baba, kinél jött a baba, kinél van már több baba... de ezeken kívül senkiről nem tudok semmit.

Ezért is voltam nagyon boldog, amikor a "gonosz ikertestvéremmel" jobban összetalálkoztunk az éterben, és eljutottam hozzájuk egy fantasztikus délutánra Kincsesbányára. De azóta senki mással semmi. Síri csend és cippciripp.

Aztán nemrég beleszaladtam egy posztba, miszerint ismerősömnek Nikinek, akit már általános sulis korom óta ismerek, aztán kis kitérővel egy középsuliban érettségiztünk, megjelent első verses kötete. Nem tagadom, nekem is egyik álmom, hogy megjelenjek könyvformában is, de ugye úgy vagyok vele, hogy várom a sült galambot és nem nagyon kapálózom érte :-P Na de, Nikinek sikerült! Úgyhogy azonnal rendeltem is tőle eredeti dedikált példányt, amit most szerdán személyesen át is vettem tőle :-)

Mondjuk ez a találka egy villámrandi volt, de így is jól esett személyesen kicsit elfecsegni, ki merre jár, micsinál, hol tart az irodalmi érettségi tétellé válás rögös útján... és ezt a beszélgetést majd még később is folytatjuk :-)

Úgyhogy bizakodom, hogy idén még találkozunk, és beszélgetünk. A többi meg még kiderül :-)

Na, ez is megvan, hála az Istennek :-) Illetve már készen volt októberben, csak postára nem jutottam el :-P De most már eljutott a címzetthez az ajándék, úgyhogy íme, a készítés fázisai:

Határozottan meglepődtem, hogy az indigó fog az üvegre O_O viszont, hála ennek a ténynek, sikerült szépen felrajzolnom a kutyusokat :-)

Itt még csak a kontúrok vannak készen...

A kész mű :-)

...és a kézhez vétel pillanata :-) Az üveget megtöltöttem anyósom féle meggylikőrrel, ha az kifogy a butykosból, akkor az üveg szabad felhasználható bármire :-) Újabb adag itókát tárolni, vázának, levélnehezéknek...stb. Ez már legyen a gazdája gondja ;-)

Hetente 1x szánok egy kis időt a hímezésre-hámozásra, nem haladok fénysebességgel, de azért egy kicsit. Most perpill itt tart ez a projekt:

Lassan, de biztosan :-)

Mi történt októberben? Leginkább ezek:

-Megírtam a Ványa(dt) bácsit, illetve gyorsan összerittyentettem a Jónást is halastól mindenestől
- Súlyom-hajam szintén tegnap adtam közre, az egyik csökken a másik nő. És ez így van rendjén :-)
- Befejeztem a 2. facebook-os ajándékot, csak mivel még nem jutottam el postára, és valószínűleg november 10 előttig nem is fogok, így erről képes bizonyítékot majd akkortájt láttok

Szóval van ez a Jónás gyerök. Na jó, nem gyerök. Pacák. Szóval van ez a pacák, akiről nem tudunk az égadta világon semmit. A történet in medias res veszi kezdetét, midőn az Úr, az a jóságos Atyaúristen megszólítja ezt az embört, és mondá neki: Na fiam, szedjed magad összefelé aztán tűzzé' gyorsan Ninivébe, mert elkanászodott ott a nép, az Istenadta nép, és neked kell őket szép szóval meggyőznöd, hogy ugyan ne kanászodjanak má' tovább, mert ha nem, akkor odacsapok, de hirtelen!

Indul a bakterház

Na itt jön részemről az első kérdés: ha Isten olyan fenemód mindenható, mi a tökömnek kell neki egy próféta, amikor semmibe se kerül neki egy 10 csapást összehozni? Meg megváltoztatni az emberek hozzáállását? Szabad akarat, egy nagy lótúrót :-P

Jónás szerintem már ismeri annyira a dörgést, hogy tudja, ez a prófétáskodás nem épp egy jövedelmező tevékenység, ellenben bármikor jól meglincselhetik érte az emberfiát, meg különben is hagyja őt mindenki békében, utálja Ninivét, mindenki tehet neki egy szívességet.
Szóval Jónás fogja magát, és elindul hajóval Tarsis felé, erre a már fent említett Jóságos olyan vihart kavar, mint ide Lacháza. Innen is látszik, hogy mindenható, de valamiért nagyon kipécézte magának ezt a Jónást.
A matrózok közben istenkednek, próbálják menteni a menthetőt, Jónás meg csak tengeribetegeskedik, aztán letámolyog a hajóba, hogy akkor ő most alszik. A kapitány persze kérdőre vonja, hogy ki fia borja és mi az, hogy nem imádkozik, csak tán nem miatta van ez az egész?! Jónás kénytelen kelletlen bevallja, hogy van valamennyi köze az időjárás ilyetén hirtelen megváltozásához, és annyit kér, hogy akkor tegyék ki valami szigeten, és most már tényleg mindenki (még az a Jóságos is) hagyja őt lógva, mert már rohadtul elege van az egészből. A kapitány meg a legénység erre megfogják és jól belevágják a vízbe, Jónást meg bekapja egy Isten által távvezérelt cethal.

(De most komolyan, ezért kell az Istennek próféta?! Ez így annyira önellentmondásos, mint állat. Mondjuk véleményem szerint az egész Biblia az, de hát nem tisztem, hogy bíráljam ezt a művet és a benne leírtakat.)

Aztán következik a 3 éjjel 3 nap tartó kéjutazás, mikoris szegény cet se tud nyugton lenni Jónás miatt, és Jónás sem tud zöldágra vergődni. Szidja a körülményeket, aztán végülis beadja a derekát, hogy jó, egye fene, elmegy Ninivébe, aztán lesz ami lesz. Erre a cet szó szerint kihányja Jónást a partra.
Jónás azonmód cethányásosan elgyalogol a 3 napra fekvő Ninivébe, és ott nekiáll szórni az Igét, hogy Ninive bizony megdöglend vala 40 napnak múltán, ha nem tér észre. Persze a népek nem vették komolyan ezt a büdös csavargót, aki 3 napig prédikált nekik, hogy itt a vég!

Aztán Jónás mint aki jól végezte dolgát, kiment a szomszédos sivatagba, böjtölt és várta az Armageddont, mert bizony ez a bűnös város nem jó egyébre, csak gyújtósnak. Letelt a 40 nap, és láss csodát! Ninive él és virul. Há' persze, hogy Jónás bepipult rendesen és nekiállt szidni az Istent, hogy legyen kedves és csessze már meg, hát ezért szívott 3 nap a halgyomorban, 3 nap prédikálásban és 40 nap éhezésben?! Há' történjen már az, amit megígért, mert így segget csinált a szájából!
Ahogy így dühöngött magában és magából kikelve, egy tök kezdett el növekedni a feje fölött, aminek a levele legalább egy kis árnyékot adott, Jónás pedig befogta a kereplőjét. A Jóistenke pedig nem elégedett meg a leckéztetéssel, úgyhogy odaküldött egy távvezérelt kukacot, ami elrágta a tököt, elszáradtak a levelei, ráadásképp megint megbuherálta az időjárást, de most kivételesen dögmeleg lett és fújt a szél.
Jónás már nagyon döglődött, és már végső elkeseredésében mondta az Úrnak, hogy most már tényleg megdögleszthetné őt is, ha már egyszer nem állta az ígéretét, miszerint Ninive pusztulni fog.
A Jóistennek persze volt erre is kész válasza: mit képzel magáról Jónás, hogy itten számonkér, hogy kiakad a tökön, amiért semmit nem kellett fáradnia, Ninivét meg hagyná megförmedni. Istennek kedves Ninive, mert azért páran megtértek ám Jónás hatására, és Isten sajnálná epluszítatni ezt a sok lelket, akit ismer és szeret, és különben is Ninive majd megförmed, meg lesznek majd új Ninivék, meg új Jónások is...
Jónás végül kussban marad, mert ezzel az érveléssel még ő sem tud mit kezdeni, és jobbnak látja, ha befogja az arcát, mielőtt az a Jóságos kaporszakállú megint meg találná szívatni őt.

Ez egy nagyon szép történet volna arra, hogyan kell felülemelkedni az Egónkon, mert azt meg kell hagyni, Jónásnak van rendesen. Viszont őt is meg lehet érteni vastagon, hogy nem akart belemenni ebbe az egész történetbe, mert sejtette, ő ennek csak elszenvedője és nem nyertese lesz. Tény, akkor nincs fejlődés, ha nem teszünk semmit sem az égadta világon, csak a tökünket vakarásszuk. Viszont. A sok szenvedés után azért kijárna valami jutalomféle. Ha más nem a megnyugvás. Vagy valami igazságszolgáltatás. De legalább egy normális tájékoztatás, mi miért történik! És lehetőleg olyantól, akitől lehet tanulni. Mert ebben a történetben Isten minden, csak nem jóságos és igazságos. Úgy viselkedik mint egy durcás kölyök, aki bármit megtehet következmények nélkül, de van benne egy úri lustaság, hogy megtegye. Inkább mást csicskáztat.

Szóval a történetnek több olvasata is lehet, ki éppen mit ért meg belőle. Én most perpill Jónás pártján állok. Tény, vegyen vissza az egóból, de akkor is jogos a kiakadás.

Aztán a többin lehet vitatkozni :-)

És íme az egyre hosszabb, és újfent szuperzöld hajam :-D