Ehhez inkább most no comment...

Íme, a csodálatosan növő, és most perpill sehogy se álló hajam... már elég hosszú, hogy kunkorodjon, de nem elég hosszú, hogy kinézzen vhogy, vagy kezdeni lehessen vele valamit...

Ha nincs jó napom, akkor meg ráadásképp úgy nézek ki, mint Emhyr var Emreis, a Witcher (magyarul Vaják) sorozat nilfgaardi császára... csak én nem nyalom így hátra a hajam :-P

A kép a Witcher 3 nevű játékból származik, ami a CD Projekt Red nevű fejlesztőcsapat kezemunkája, a könyvsorozat pedig a lengyel Andrzej Sapkowski-t dicséri :-)

Az orosz irodalom az valami csoda... valami csodálatosan borzalmas. Legalábbis az a része, amivel eddig én megismerkedhettem, az bizony maga a tömény, borzasztó, iszonytató instant depresszió és merénylet. Mind olvasni mind olvastatni.

Így nagy nehezen rávettem magam, hogy elolvassam gyorsan Csehov: 6-os számú kórterem című rövid novelláját, mert egyszer ezen is túl kell esni. És ha túl kell esni, akkor esünk rajta túl gyorsan és lehetőleg egy szép napos napon, máskülönben falnak megyek... -_-
(.. amikor elkezdtem írni ezt a bevezetőt márc 13-án, az azóta eltelt időnek köszönhetően ma újra el kellett olvasnom, hogy tudjam, miről is kell írnom... Double kill!)

Már eleve a cím alapján fel voltam készülve lelkileg, hogy ez a mű minden lesz, csak nem sétaglopp. Tuti, hogy lesz benne szegénység, nyomor, szenvedés és legalább 1 valaki biztosan meghal. ÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉS nem tévedtem sokat. Azonban az eddig olvasott borzalmakhoz képest a 6-os számú kórterem határozottan olvasható volt. Semmi nyakatekert mondatszerkezet, mindig tudod mikor ki beszél... és életszagú karakterek. Igaz jó büdös, de életszagú karakterek.

Maga a történet kb. összefoglalható 1-2 mondatban: Valahol az 1800-1900-as évek környéki Oroszország egy elhagyatott kisvárosának kór- és bolondokházával ismerkedünk meg, ahol az orvost mindenki betegnek tartja, mert szóba áll és Uram bocsá', (mondhatni) barátságot köt az egyik ápolttal... így végül a doki is bekerül a 6-os számú kórterembe.

Azért sem írtam meg eddig a beszámolómat erről a műről, mert fogalmam se volt, hogy milyen formában tegyem ezt meg, viszont most már tudom. A történetet úgy mesélem el a nagyérdeműnek, hogy az általam említésre méltó karakterekről mesélek. Jó? Ha nem, akkor is így lesz, punktum.

Kép forrása: pixabay,com

Az első ember, akivel az olvasó találkozik, nem más mint Nyikita. Nem a bérgyilkos, de hasonló kaliber. Csak ő lassan öl meg. Módszeresen. Azt hívén, hogy ez a helyes amit csinál. És az egyetlen igaz módszer of kórz.
Kicsit visszább véve a komor hangvételt, Nyikita a bolondok háza ( vagy inkább bolondok részlege) őre. Egy idősödő, kiszolgált katona, jó erőben, kevésbé jó szellemi kondícióban. Ugyanis ő rendszerető, rendkövető, rendtartó, és ha csak egy icurka-picurkát bomlik az ő általa jónak és helyesnek vélt rend, ott az 'ütök ám de hirtelen és sokat' megoldás lép érvénybe. Magyarán úgy veri azt a szerencsétlen 5 bolondot, mint szódás a lovát.

Az ő karaktere számomra azért volt érdekes, mert ő képviseli azt a 'szent együgyűséget', amit a körülmények formálnak gonosszá, és melynek Nyikita nincs tudatában. Ő teszi a dolgát, aszerint, amit a feljebbvalóktól kap, illetve amit megért belőle. Ha az orvos arra utasítaná, hogy mindennap fürdesse meg az ápoltakat, és délelőtt engedje őket sétálni, akkor Nyikita eszerint rendezné a mindennapi életüket. Igaz, fürdés és séta akkor is lenne, ha pl. nincs meleg víz, vagy szakad az eső. Amelyik ápolt meg ágálni merészel, az meg lesz verve. De a parancs végre lesz hajtva. Punktum.

Térjünk át innen a kórház megvizsgálására. Amennyire a történetből kiderül, maga az épület és az intézmény sosem látott jobb napokat. Valószínűleg már akkor is lepukkant volt, amikor építették. Koszos, mállott, és láthatóan nem a higiénia melegágya, azonban megterem benne az orbánc és egyéb finomságok. A benne dolgozó ápolók és ápolónők korruptak, lusták, nem végzik a dolgukat, a főorvos pedig nem tesz semmit, hogy ez változzon. Mert már az elődje alatt is ilyen volt a kórház. Ha annyira rossz lenne, akkor már bezárták volna, vagy már régen megváltozott volna minden, legalábbis ezzel nyugtatja magát. Ezzel is.
Na jó, annyit azért sikerült kieszközölni az új orvosnak, hogy a nővérek és a gyerekeik ne a kórtermekben aludjanak, illetve ő nem tartott fent belőlük háremet, mint az előd.
Mondanám, hogy tiszta magyar EÜ, de talán (remélhetőleg) mi még nem tartunk ezen a szinten...

Kép forrása: https://historytime.ru/istoriya-psihiatrii/zapiski-psixbolnogo-chast-3/

A 6-os számú kórterem lakói 5-en vannak. Itt él már régóta, mondhatni ő a rangidős tiszt, Mojszejka a vén zsidó. Az ő karaktere Nyikitáéhoz hasonlóan a 'szent együgyűség', ami az őrrel ellentétben jó szívvel és jó indulattal társul. Miben nyilvánul ez meg? Pl. ha esik, ha fúj, ő mindig vidám és fütyürészik. Magában csacsog, foglalkozik a kórterem másik 4 lakójával a maga kis bolond módján. Mindig ígéri a többieknek, hogy hoz nekik a városból egy kis pénzt, vagy a magatehetetlen beteget eteti. Neki van meg egyedül az a kiváltsága, hogy kijárhat a kórteremből, az udvarra és az utcára, ahol koldul, néha ételt kap néha 1-2 kopejkát. A város már megszokta az öreget, ő a falu bolondja. Estére pedig Nyikita szépen elkoboz tőle minden kis vagyonkát, amit összeszedett.
Mégis hogy került ide ez a kis csupaszív öreg? Egyetlen mondattal egy egész sorsot tár elénk az író: Mojszejka boltja leégett, amibe aztán beleőrült. Mennyien vannak, akik elveszítenek mindent és beleroppanak az élet súlyába. Ez Mojszejka története.

Itt él még egy magatehetlen, kövér muzsik, akiről nem tudunk meg semmit, csak hogy őt Nyikita mindig veri, továbbá egy másik férfi, aki bár normálisnak tűnik, de folyton úgy tesz, mint aki rejteget valamit, és ha rajtakapják, akkor nagy lelkesen mesél mindenféle kitüntetésről, amit kapott, vagy kapni fog. Továbbá van egy tüdőbetegünk, akiről szintén nem tudunk semmit az égegyadta világon.

A kórterem utolsó lakója Ivan Gromov, a nemes, aki sajnálatos módon üldözési mániában szenved. Nem tudok erről a betegségről többet, azonban olvasva a történetet, én egyáltalán nem tudom sajnálni ezt az embert. Mert szerintem a betegségéről ő tehet, de vastagon. Ami a sajnálatos, hogy nincs senki értelmes, aki segíteni tudna neki ezt leküzdeni.
Ivan tanult ember, egyetemre járt, élte a gondtalan nemesi fiatalok mindennapi életét, amíg a testvére meg nem halt, az apját le nem csukták valami pénzügyi botrány miatt, és aki nemsokra rá szintén meghalt, így Ivan lett egycsapásra a családfenntartó. Amit az egyetem mellett nem tudott kivitelezni, mert minden kis keresetét az anyjának küldte... aki, mit ad Isten? szintén meghalt! HÁHH!
Így szereplőnk 2 lábbal bele lett rúgva a nagy büdös életbe, hogy megéljen. Próbálkozik a tanítással, de se a kollégákkal, de a diákokkal nem jön ki. Szerez állást behajtóként, szép kis lakása van, és csak olvas, olvas, olvas és olvas. Amit tekinthetnénk pozitív jellemvonásnak is, azonban Ivan a 'nemjóolvasó'. Ő mindent és azonnal olvas, nem mérlegel, nem szelektál, majdhogynem szó szerint falja a könyveket. Ami nem egészséges. Mondom ezt én, a könyvmoly. Az olvasottság és műveltség jó dolog, de attól még gondolkodni kell, érteni kell, érezni kell. Ahhoz pedig megfelelő társaság kell. Ami ebben a lecsúszott kisvárosban nem volt jellemző.
Na de felmerül a kérdés, ő vajh mibe őrülhetett bele? A család és vagyon elveszítésbe? Abba, hogy hirtelen meg kell oldania az életét, ami eddig oly kényelmes volt? Nem. Ivan ezek közül egyikbe se őrül bele...
Történik ugyanis, hogy egyik nap, az utcán sétálva szembe jön vele 2 rendőr, amint egy rabot vezetnek. Mindennapos látvány, Ivan már többször is belefutott ebbe a képbe... na de itt egyszer eltörik benne valami. El kezd azon agyalni, hogy egyszer ő is lehet rab. Egyszer őt is elvihetik a rendőrök. Mi van, ha egyszer perbe fogja valaki, mert nem jól végzi a munkáját? ...és így tovább gombolyítja gondolatai fonalát... utána minden idegenben kémet lát, minden emberben titkos rendőrt, aki őt akarja becsukni, mert nem követett el ő bűnt, de biztosan el fog valamikor, pedig nem akar, de mi van ha rábizonyítanak valamit... és így tovább, napról napra növeli a hülyeséget, aminek semmilyen valóság alapja nincs. Csak annyi, hogy Ivan egy idióta pöcs. Már bocsánat.

... és ez az, amiért nem sajnálom! Mennyi ember van az életemben, aki olyan dolgok miatt aggódik, aminek nincsen semmilyen valóságos alapja. De azzal, hogy állandóan majrézik, tönkrevágja mind a maga mint a másik életét, holott vagy egy normális barát(i kör) kellene neki, aki támogatja, és a lelkére hat, hogy nincsen oka félni és feleslegesen túl gondolni az életet, vagy pedig egy akkora ordenáré nagy pofon, hogy most azonnal hagyja abba a picsogást, és most már az élettel foglalkozzon, amit él, és ne azzal, amit csak úgy gondol, hogy él... te jó ég, mennyi bajt meg lehetne előzni, ha ez a mentalitás helyesen lenne kezelve és kordában tartva... mert megértem én, ha ez egy betegség, és valami bepöccen az agyban. Akkor kell a szakszerű segítség, de Ivan szerintem egy utolsó kis önsorsrontó pöcsköszörű volt, akinek nem kellett volna bekattanni. FÚÚÚÚ. Levegő kienged, menjünk tovább a könyvben.

Amikor Ivan őrülete már kezd kezelhetetlenné válni, akkor tűnik fel a színen a már emlegetett főorvos, Andrej Jefimics Ragin. Ivan szakácsnéja hívatja az orvost, mert ez a nő segíteni szeretne a gazdáján, azonban az orvos elintézi ennyivel "Nem illik valakit megakadályozni abban, hogy megtébolyodjék." Há' anyádat, azt! Ebből az egy mondatából mennyi minden kisejlik... legfőképp az, hogy ő, az orvos semmit nem fog tenni. Mert nem tud, vagy inkább nem akar. Hát jogában áll hülyének lenni... Majd azzal a doki, felír valami gyógyszert, és mint aki jól végezte dolgát, eltűnik a színről.

Kép forrása: pixabay.com

Jefimics dokiról mit érdemes tudni: eredeti szándéka szerint ő papnak szeretett volna tanulni, azonban atyai nyomásra elvégezte az orvosit. Na itt álljunk meg megint egy szóra... szintén egy csomó életet tud elbacni a felesleges szülői szigor és belepofázás. Ha a gyerek pap akar lenni, és a család megteheti, hadd tanulja már azt, amit szeretne! Ha az értelmiségi család gyereke asztalos akar lenni, ne akarjuk már beleerőszakolni a jogi egyetemre. Aztán meg mindenki csodálkozik, hogy sok a pályaelhagyó, vagy aki utálattal végzi a munkáját. Az a kevés, aki meg szereti tanulni meg később csinálni, azok meg körbe vannak véve ezekkel a vészmadarakkal. Ember legyen a talpán, aki ebbe nem őrül bele... -_- úgyhogy kedves szülők, a ti egyik qrva nagy felelősségeket, hogy merre indul a gyereketek, és megáll-e a lábán. De beleerőszakolni valamibe, mert ti anno azt nem tehettétek meg, na ezt qrva gyorsan felejtsétek el, mert rátok uszítom Nyikitát, aztán majd rendet vág. FÚÚÚÚÚ.... back to the story.

Szóval adott a doki, aki nem szeret orvosolni. Megtanulta, csinálja, de nem szereti. Kezdetben még van benne lelkesedés is, legalább egy morzsányi, de ehhez társul a tutyimutyi jellem, aki nem ellenkezik, csak ringatózik szépen a langyos sz*rban. Tudja, hogy büdös, tudja, hogy nem jó, de nem tesz semmit, hogy ez változzon, mert nem elég tökös hozzá. Láthatjuk, hogyan törődik bele a kórház tarthatatlan állapotába, és ami a legszebb, ő ezt meg is ideologizálja magának... Tudniillik, jó ez a kórház, úgy ahogy van. Ide úgyis csak a prolik járnak, ha nem lenne jó, akkor már régen megszűnt volna... stb. És ehhez jön még egy másik kegyetlen ideológia: Miért is kell egyáltalán kórház? Miért kell egyáltalán gyógyítani az embereket? Miért akar egy egyszerű polgár 5-10 évvel tovább élni? Hiszen egyszer mindenki meghal, nem? Miért enyhítsük a szenvedést? Hiszen csak szenvedés által nemesedik az emberi lélek, és ha nem lenne szenvedés, akkor nem kellene a vallás sem, és Isten sem... nem? hát BÁÁÁÁÁZZZZZZ. Gyönyörű. Mondhatom, gyönyörű. Jah, és ezt nem csak én mondom, ez szó szerint bele van írva a könyvbe!
Dokink amúgy az egyszerűség híve, mindent napirend szerint művel, ugyanakkor eszik, rendel, magánpraxisa nincs, így amikor délelőtt végez a kórházban hazamegy és művelődik. A tutyimutyisághoz hozzátartozik még az is, hogy nem ad utasításokat. A felszólító módot mint olyat, nem ismeri, nem alkalmazza. Ha enni szeretne, kérdésként intézi az óhaját a szakácsnőnek 'Igazán ehetnénk valamit, nem?' Na itt már úgy voltam, hogy rituálisan felgyújtom a könyvet, csak könyvtári, így vissza kell szolgáltatnom.
Kedvenc doktorunknak 1 barátja van. Illetve egyetlen olyan ember, akinek elviseli a társaságát, név szerint Mihail Averjanics, a földbirtokosból lecsúszott postamester. Averjanics gyakran látogatja Jefimics dokit, ami abból áll, hogy esznek, isznak, beszélgetnek. Legalábbis Averjanics szerint. Ugyanis a nagy beszélgetés az nem áll másból, mint a doki monológjából (pl. nincs egy értelmes ember se, akivel beszélgethetne, mert mindenki csak az alantas dolgokkal és pletykákkal van elfoglalva, nincs semmilyen kultúra ebben a városkában), és Averjanics mindig csak annyit tesu hozzá: 'Teljesen igazad van.' Jellemileg teljes ellentétje a dokinak, Averjanics a bohém, beszédes, mindenki kedvence karakter, aki egy hazug, szerencsejátékos léhűtő is egyben. Szóval nem egy igaz barát, mert nem érti a dokit. Igazából nem is figyel rá. Szerintem az ő látogatásainak inkább csak státusz jellege van, hogy lám, ő a főorvos barátja... Később meg jól a sz*rban hagyja a barátját.

Kép forrása: makememe.org

Egyik beszélgetésük során érintenek (ill. a doki érint) több érdekes témát is, pl. halhatatlan-e az ember? Mi végre vagyunk a földön? Mi az élet értelme? Van-e egyáltalán neki? Averjanics meg ráhagyja... mert ilyen egy igen mély baráti társalgás. -_-

Tényleges történetünk kb. itt veszi kezdetét. Jefimics másnap a kórházban összefut Mojszejkával, aki indul kéregetni, de a dokinak feltűnik, hogy ennek a kis szerencsesütinek lukas a cipője, így veszi a fáradtságot, hogy visszakísérje a zsidót a kórterembe, és megkérje (érted, nem utasítja!) Nyikitát, hogy szerezzenek Mojszejkának egy másik, lehetőleg jobb cipőt. Amíg ez történik, kedvenc fődokink felméri az épület állapotát, elszörnyűlködik, hogy ez így tarthatatlan, de ez így működik. Ezen nem lehet változtatni. Ekkor kerül szembe újra Ivan és Jefimics. Akire persze a doki nem emlékszik... Ivan kikelve magából követeli, hogy eresszék őt ki. Jefimics csitítja, és beszélgetésbe kezdenek... mármint tényleges, értelmes beszélgetésbe pl. az emberi élet mibenvoltáról, a szenvedésről és annak elviseléséről, ami annyira meglepi dokinkat, hogy utána időről időre visszajár, hogy cseveghessen Ivannal.

Ekkor már van egy új orvosa is a kórháznak, bizonyos Hobotov, aki fiatal, karrierista, jellemileg pedig tökéletesen belepasszol mind a kórház mind a város életébe. Tanúja lesz Ivan és Jefimics beszélgetésének, amiből mit szűr le ez az okostojás? Hogy a doki kezd megkattanni. *mély levegő* Úgyhogy puszta jószándékból belekényszerítik Jefimicset egy kényszerpihenőbe, illetve ennek ürügyén Averjanics utazásra invitálja. A doki nem akar menni, de mivel jelleme olyan, hogy nem tud nemet mondani, így megint nyakig találja magát egy nem szeretem szituációban, ráadásul Averjanics eljátssza az összes pénzüket. Mert ilyen egy igaz barát.
Hobotov, miután Jefimicsék hazatérnek, szintén rászokik a protokoláráis látogatásokra a fődokinál, indokolatlan gyógyszereket ír fel neki, és mindenki azt sulykolja ennek a szerencsétlennek, hogy ő most nagyon beteg, de ne féljen, meg fog gyógyulni, és mennyivel jobb lenne, ha beköltözne a 6-os kórterembe... és egyszercsak Jefimics elhajt mindenkit a jó édes anyjába. Persze másnap mindenkitől bocsánatot kér, de sajnos ezzel a tettével megásta a maga sírját. Hobotov bepalizza őt, hogy egy orvosi konzíliumban kérné a tanácsát a kórházban, azonban ennek az lesz a vége, hogy bezárják őt is a bolondok közé.
Jefimics ekkor döbben rá, hogy mik a tényleges állapotok ebben a kórházban, és igenis, tehetett volna az ellen, hogy ez ne legyen így. El akarja hagyni a kórtermet, azonban Nyikita teszi a dolgát, és úgy megveri a dokit, hogy attól koldul. Aki ettől agyvérzést kap és meghal.

Vége.

Kép forrása: pixabay.com

Konklúzió: ezek után félek elolvasni a Sirályt... pedig muszáj lesz -_-

A végére azért vágok be egy kis derítőt. Tessék megnézni, meghallgatni!
Ossian: Metálkezelés https://www.youtube.com/watch?v=RZ5on2nOtvU
Hofi: Tiszta őrültek háza https://www.youtube.com/watch?v=XnFAYj4EnUc

Jó reggelt kedves Mindenki,

Az a nagy büdös helyzet van, hogy 31-ével megszűnt a munkáltatói viszonyom... mondanám, hogy a munkahelyem, de ez nem lenne igaz, mert a munkahelyem megvan, csak én nem dolgozom már ott :-P Hogy ezt hozza-e magával, hogy többször jelentkezem, vagy ellenkezőleg, hanyagolni fogom a blogot, az még kiderül. Remélhetőleg nem hagyom el magam.

Szóval #prayforSünmóc, remélem hamarosan azt írhatom nektek, hogy visszaálltam a dolgozó emberek sorába. De amíg erre várunk, fussuk át, mit műveltem márciusban:

- Haladtam a hagyőr ruhámmal, most pedig, hogy hirtelen még több szabadidőm lett, lehet be is tudom fejezni a teljes kihímzést :-P
- Elkészült leendő nadis pólóm mintája, így áprilisban a pólóhímzést is lehet le fogom tudni. Képek hamarost. (Csak győzzétek kivárni)
- A 'megkóstolni 3 ételt-3 italt' fogadalmam étel része: pipa, a fogalmat Lengyelországban fejeztem be :-)
- Kiolvastam és jól megírtam a véleményem Mikszáthukról, Csehov in progress. Mármint az egyik könyvet kiolvastam és el kezdtem írni... szóval remélhetőleg jövő héten ezt az adósságomat is le tudom róni.

A többi meg alakul :-) Legalábbis ez a terv.

Üdv nektek... most kicsit lejöttem a térképről, mert dübörög ezerrel a meló, illetve belevágtam egy projektbe: egyik ismerősöm készülő animációs filmjéhez írunk nővéremmel közösen szövegkönyvet.

Egy kötelezőt kipipáltam, el is kezdtem írni róla a bejegyzést, arra azonban még várni kell egy kicsit.

Továbbá voltam vércukor-inzulin vizsgálaton, ami kimutatta, hogy sajnos romlott a helyzet a 2 évvel ezelőtti eredményekhez képest :-( Áprilisban megyek endokrinologushoz, aztán a többit meglátjuk.

A türelmet köszönöm, igyekszem hamarosan jelentkezni

Ez is növik, növik, szépen növik :-( Esélyes, hogy még mindig "csak" 100 kg vagyok, összvissz a szervezetem tartja a vizet (éppen az anyatermészet tombolása előtt állok), de az se szép szám :-S

Ami ezügyben folyamatban van:

- Kedden megyek laborba, hogy legyenek friss eredményeim, amivel szaladok tovább az endokrinomókus nénihez, hogy belőjük a diétát, és lehet, hogy most már gyógyszert is :-/

- Jövő hétfőtől elkezdem a 21 napos Pilates kihívást, amit nővérkém osztott meg velem. Napi 10 perc, remélhetőleg nem fogok beleszakadni, de legalább MOZGÁS!

Aztán áprilisban meglátjuk, hogy mit értem vele.

Növik-növik, szépen növik :-)

Akkor következzék itten a következő olvasmánynak a leírása, mely történik általam, mégpeniglen nem más, mint Mikszáth Kálmán bácsi novelláskötetjéről, a Jó Palócokról és Tót Atyafiakról.

Ha létezik olyan kötelező olvasmány, amit az ember kevésbé vagy neadjisten egyáltalán nem utál, az szinte biztos, hogy drága Mikszáthunk ezen kötete. Egyrészről mert rövid, ami nem egy elhanyagolandó szempont, ha azt nézzük, mennyi könyvet kéne annak a szerencsétlen gyereknek elolvasni a tanév alatt, másrészről pedig, mert nem számít egy bonyolult olvasmánynak, így az embernek nem pöndörödik össze a szemöldöke a fennenhangaztoshétszépségescirádásnyolcoldalonkeresztültartó mondatoktól.

Amit mindig elmondanak Mikszáthról, hogy ő a mi kis anekdotázgató öregünk, aki egy jó pohár fröccs mellett, szivarozgatva, kedélyesen meséli el földijei apró-cseprő hétköznapi dolgait. Szóval Mikszáth az a tipikus nagypapa fazon, akinek szívesen hallgatod az ízes kis beszámolóit arról, hogyan lett öngyilkos a falu egyik megesett fehérnépe. (O_O)
Jah. Ez a téma nagyon durván benne van a novelláiban.

Azt tudom, hogy anno ezt az 'anekdotázó' jelzőt nem tudtam sehova se passzintani. Aki rágulgizik, azt találja, hogy az anekdota rövid prózai mű, csattanóval a végén. Magyarán egy hosszasan és költőien megfogalmazott vicc. Tehát Mikszáth volt kora standup-osa. Az ember joggal várhatná tehát azt, hogy ezek kis vidám, könnyen emészthető, megmosolyogtató történetek lesznek. HÁT A NAGY LÓFÜTTYÖT! Több bennük a dráma meg a szomorúság mint egy Shakespeare összesben összesen!

Ennyi felvezetés után nézzük meg egy kicsit jobban ezt az embert, és amit alkotott nekünk :-)

Benczúr Gyula: Mikszáth Kálmán

Kálmán bá' Felvidéken, a mai Szlovákia területén született, az alig kimondható Szklabonya nevű településen, amit ma Mikszáthfalvának hívnak :-) Írói pályája elég nehezen indult be sajátos és szokatlan stílusa miatt, olyannyira, hogy még szeretett feleségétől is elvált, mondván, nem tudja eltartani, jobbat érdemel nála. Az asszonyka nem akart emiatt válni, így Kálmán bá' már kénytelen volt azt hazudni, hogy mást szeret. Azonban miután megindult a szekér, újra feleségül vette választottját, és boldogan éltek 1910-ig. :-) Szóval ilyen ember volt ez a Kálmán bá'.

Na de kik ezek a Tót atyafiak meg a jó Palócok? A 'tót' a szlovákok és szlovének magyarok által ráaggatott, ma már inkább pejoratívnak számító megnevezése, olyan, mint az olaszokra a talján, románokra az oláh, németekre a sváb.
Ezzel szemben a 'palócok' a Mátrától és Bükktől északra élő népek tényleges megnevezése.
Az 'atyafi' megnevezés pedig megillet minden embert, akivel egy helyről származunk, akár ismerősünk, akár nem :-)

Maguk a novellák többé-kevésbé kapcsolódnak egymáshoz, ha nem is alkotnak egy nagy történetet, de egyes szereplők fel-felbukkannak több történetben is, ami ad nekik egy kis plusz ízt, és kikacsintást. Az ember ezeket olvasva érzi, hogy ezek a történetek 1 világban történnek, a szereplők ismerik egymást, és mégis egy-egy ember vagy család életének epizódjaiba pillanthatunk bele.

Ami tetszett ezekben a történetekben:

- Imádtam a nyelvezetét. Amit gimisként szimplán furának éreztem, azt most jó pár évvel, könyvvel és tapasztalattal a nyakamban élvezettel olvastam, és VÉGRE megértettem, mi benne az a híres-neves anekdotázó hangsúly :-D

- Imádtam benne a szereplőket. Egyszerű, egyszeri emberek, álmokkal, félelmekkel, hibákkal. Semmi idealizálás. Semmi hősiesség. Csak az emberség.

- Imádtam benne a megszemélyesítő hasonlatokat. Nem tudom, hogy létezik-e ilyen irodalmi fogalom, de én most ezennel megalkottam és használom Mikszáth Kálmán novelláinak jellemzésére. Amire gondolok alatta: A táj leírására és jellemzésére Kálmán bá' nem az ebben a korbán szokásos 3 oldalnyi festői leírásokat használja, hanem röviden egy-egy személyhez és személyhez köthető szituációval, helyzettel írja le a környezetet. Pl. az időjárást öregasszonyok kedvéhez. Ha jól emlékszem. Most már sajnálom, hogy nem írtam ki pontosan :-S

- Kedvenc történetem a Lapaj, a híres dudás lett. Én, ha tanár lennék, biztos, hogy ezt olvastatnám el a szokásos Az a fekete folt, meg a Tímár Zsófi özvegysége helyett. Meg a Bágyi csodát ;-)

Ami nem tetszett a történetekben:

- Azt hittem megőrülök, amikor az első novellát elolvastam. -_- Az arany-kisasszony egy kedves, bájos, romantikus történetnek indul, amiben a főszereplő csajszi kb. olyannyira idegesítő, mint az Ember tragédiájában Éva... Jó, annyira nem, de majdnem elérte azt a szintet. Ezt még megbocsátottam volna, de ahogy halad a történet, és várnád, hogy jó vége legyen, erre..... NINCS VÉGE! Lóg a levegőben! Várnád a Happy Endet, de nem jön. Semmi. Se. Jön. FÚÚÚÚÚÚÚ -_-

- Ahhoz képest, hogy 1-2 történetre emlékeztem még gimiből, még reménykedtem benne, hogy végre megismerem azokat a jó kis, vidám, kedélyes anekdotákat, erre mit kap az ember? Ez öngyilkos lesz, amazt az apja tagadja ki, a harmadik a szégyenbe betegszik és döglik bele... én meg csak kapkodom a fejem, hogy EZ MÉGIS HOL ANEKDOTA?! A legdurvább az egészben, hogy Mikszáth ezekről a legnagyobb lelki nyugalommal és egyszerűséggel mesél... rendesen szíven-tarkón vágja az embert.

Összességében tudom ajánlani ezt a könyvet. Más világmegváltó gondolat most nem jut eszembe róla, ami jó záró konklúzió lehetne. Úgyhogy elégedjetek meg ennyivel. :-P

Örömmel jelenthetem, hogy egyik fogadalmam fele, miszerint kipróbálok idén 3 új ételt/italt, ezennel félig kipipáltnak tekinthető. Nézzük, milyen csoda foglalta el dobogónk 3. helyét.

A hétvégét Wola Jabłonska-ban töltöttem, ez egy viszonylag kis település Lengyelország nyugati felében, Poznan-tól kb. 60 km-nyire nyugat felé. Idevalósi a lengyel "anya"csapatunk, a Jantar is, akikkel minden márciusban összeülünk, hogy megbeszéljük a májusi fesztivál részleteit, illetve csapjunk egy eszem-iszom-dínom-dánom bulit annak örömére, hogy megint sikerült találkoznunk, és mert mennyire imádjuk egymás búráját :-D Ilyenkor a lengyel lányok mindig kitesznek magukért, és olyan mennyiségű/minőségű italt készítenek/tálalnak fel nekünk, hogy ihaj. Ezek főként a lengyel konyha remekei közül kerülnek ki, de vannak bennük "általánosnak" mondható ételek, pl. tésztasalát, palacsinta, almáslepény...stb.

Idén vettem a bátorságot, és megkóstoltam az egyik méltán híres és szeretett ételt: a pirogot :-) Lengyelül: pierogi, magyarul gombócnak fordítható.Kép forrása: https://commons.wikimedia.org/wiki/File:Ruskie.jpg

Az étel kb. a mi barátfülénknek, vagy túrós derelyének felel meg, annyi különbséggel, hogy itt a tésztába nem kerül krumpli (a miénkbe néha szokott), és bármilyen... ismétlem BÁRMILYEN töltlékkel elkészíthető. Tehát ha édeset szeretnél, akkor teszel bele lekvárt/túrót, ha sósat akkor meg húst/káposztát vagy ami csak az ember eszébe juthat.

A húsos verzió nagyon ízlett, kb. olyan húskeverék volt benne, mint a.. hát nem tudom. Nekem a régi ovis májgombócok jutottak eszembe, amit imádtam :-D A káposztás... az pfejj volt :-D Mondjuk alapból nem szeretem a káposztát, főleg ha savanyú... szóval a káposztásból csak 1 falatot ettem :-D

Konklúzió: ha legközelebb megyek Lengyelhonba, akkor azért szeretnék még pár ételt megkóstolni, mert összességében fincsin főznek. Szerintem :-)

Na hát akkor, haladjunk szépen ezzel is :-) Életem első komolyabb hagyományőrző ruhája mammeni leletek alapján kerül kidekorálásra. (aj de gyönyörűséges mondat lett ez is!)

Jelenleg a szoknyám alsó része itt tart:

Mit ne mondjak, van benne egy pár munkaórám -_- És még nincsen kész! Ami még hátravan: Kihímezni az alsó virágokat, illetve megcsinálni ezt a mintát a ruha ujjára illetve nyakára is. Az mondjuk nem lesz akkora meló, mint a szoknya alja, de azért el leszek vele egy darabig.

A felső kötényruhám már majdnem teljesen kész, még a szőtt szalagokat kell erősebben rávarrnom, illetve valamilyen nagyon kreatív ötlet segítségével a hibákat elrejteni. (pl. a szalag nem éri körbe teljesen az alját, hinyázik kb. 2-3 cm)

Kissé viseltes, kicsit gyűrött, meg a színe sem jön át teljesen a képről... de azért látszik, hogy 100%osan kézzel készült termék :-DAz arányok is becsapósak, a figura középen kb. A4-es méretnek felel meg. Élőben sokkal szebben néz ki :-)

Az alján és tetején körbefutó szalagok is ugyanabban az ásatásból származnak, technikája pedig a kártyaszövés. Majd ha lesz rá érkezésem, akkor írok egy rövid beszámolót a korabeli kézműves technikákról. De most legyen elég mára ennyi.

Aki esetleg élőben szeretne minket látni, (vagy csak engem :P) annak itt egy lista közelgő fellépéseinkről, a teljesség igénye nélkül:

Dinnyési Várpark: március 15.

Emese Park (Szigethalom): március 24.

Tiszakécske: május 1.

Annak, aki többet szeretne tudni a mammen-i leletekről, itt tud művelődni (angol): http://heatherrosejones.com/mammen/