No, sikerült ezen a hétvégén haladnom a facebook-os ajándékokkal, egy el is készült :-) De amíg el nem küldöm az illetékesnek, addig csak egy kis ízelítőt kaptok :-)
Pár nap türelem, és meglátjátok a végeredményt :-)
Összegzés: Augusztus
Na nézzük, mi történt ebben a hónapban:
- Sikerült elolvasnom több könyvet is, és még viszonylag időben megírni a beszámolókat róla. Most szeptemberben jobban belehúzok, mert lassan vissza kell vinni őket a könyvtárba
- Végre valahára csökkenni kezdett a súlyom, a hajam töretlenül (háhá, érted töretlenül!) növekszik
- Megsütöttem az első receptet nagyim könyvéből
Szeptemberben esedékes a tökfesztivál, illetve szeretném ebben a hónapban kiküldeni a facebook-os ajándékokat. Aztán meglátjuk hova jutok. :-)
Köszöntem a figyelmet.
Beszéljünk egy pár szót a ponyvákról
Következzen egy kis offtopic téma, ami ha nem is egy misét, de pár keresetlen gondolatot megér :-)
Most tartok egy szusszanásnyi szünetet a következő kötelező irodalom előtt, különben szétrobbanna a fejem a sok okosságtól, vagy eret nyitok a tömény depressziótól, így most belemenekültem a romantikus-dugós ponyvairodalom lapjai közé.
Ha már valaki van olyan elvetemült, hogy szeresse a könyveket, bizony belefuthat olyan dolgokba, mint pl. van-e kedvenc könyve/műfaja, mi az amit kevésbé szeret neadjisten egyenes utál, és mi az amit megvet és sose venne a kezébe... stb. Mert ugye nagyon könnyű úgy utálni és leszólni bármit is, ha arra se vesszük a fáradságot, hogy utána nézzünk/beleolvassunk/
Szóval van ez a szegény szerencsétlen kategória, melyet úgy neveznek az okosak, hogy ponyva. Vagy pongyola. A definíció szerint "A ponyvairodalom olcsó írói eszközökkel, hatásra törekvő, selejtes értékű, általában durva papírra nyomott prózai mű". Amennyire még emlékszem sulis tanulmányaimból, még azt is hozzátettük, hogy "értéket nem képviselő".
Tény, a ponyvairodalmat nem azért szeretik az emberek, mert eget-földet rengető katarzist okozna, vagy mert akkora hatalmas életbölcsességeket tanulhatnánk belőle, hanem azért, mert nem kell rajta gondolkodni. Egy jól megírt ponyva segít kicsit fellélegezni az agyunknak a sok okosság után. Szóval mondhatjuk, hogy a ponyva az az agy rágógumija. Ez azért is jó példa, mert kell néha a rágó, hogy kaja után ne legyen szájszagunk, vagy mert szeretjük az ízét, de csak rágógumit rágcsálva nem fogunk jól lakni, sőt, gyomorpanaszokat is.
Szóval ne nézzük le ezt az egyszerű műfajt, viszont arra figyeljünk, hogy ne csak ilyenekkel bombázzuk az agyunkat. Merjünk kipróbálni más, talán kicsit nehezebb műfajokat, írókat. De ez áll a nagyon okosakra is, nem lehet mindig csak Descartes értekezéseit olvasni, és lenézni az egyszerűbb műfajokat.
Szóval: olvassunk bátran, mindenfélét, és csak akkor alkossunk véleményt, ha ismerjük az adott stílust/írót/művet...stb.
Nekem például az Alkonyat könyvben tetszett. Filmben is nézhető. A szürke az viszonyt valami jézusúristenmiezaközépszerűbor
És szerintem a világ is így jár jobban :-D
Vendégriogató
Tízperces kuglóf(asz)
A hétvégén végre eljutottam odáig, hogy a nagymamám receptjei közül kiválasztott sütit megsüssem, ha már vendég állt a házhoz :-)
Ímhol a recept drága nagyikám gyöngybetűivel:
Amit változtattam rajta, hogy félig zabpehelylisztet félig pedig fehérlisztet tettem bele, tej helyett pedig kókusztejet. Legközelebb már a cukrot is kicserélem édesítőre, és akkor már egészséges Tízperces kuglóf lesz. Jah, amit nem mond a recept, lassú tűzön kb. 30-40 perc kell neki, hogy megsüljön, de én 15 perc után meg böködtem... inkább, minthogy odaégessem.
És ímhol a végeredmény, eperlekvárral:
Azt hiszem méltán lehetek büszke :-)
Zárásképp a vicc, amely megmagyarázza ezen posztom címét:
Pap Jancsi, meg a haverja fogadást kötnek, hogy a haver nem meri a péknél nyilvánosan kimondani azt, hogy
lófasz.
Megegyeznek, bemennek az üzletbe és a haver rámutatva az egyik polcon lévő kuglófra azt kérdi:
-Kisasszony! Lenne szíves megmondani, kuglóf asz ott?
Ezután kimennek az üzletből, Pap Jancsi fizet, de nagyképűen közli, hogy ezt ő is bármikor meg tudja csinálni. Visszamennek az üzletbe és Pap Jancsi rákérdez az eladóra:
- Mondja aranyos! Mi a lófasz az ott, csak nem kuglóf?
A nő, a zsarolás és a miazanyámúristeneabefejezés?!
Ibsen: Nóra (vagy Babaház)
Kezdek élni a gyanúperrel, hogy a 11.-es kötelező és ajánlott olvasmányok azon kívül, hogy a totál depresszió köré épülnek, nagyon sok esetben találkozom (legalábbis mostanában) a férfi-női viszonnyal foglalkozó könyvekkel. Ha ez a helyzet, akkor viszont igazán tehetnének be némi pozitív példát is a könyvek közé, mert ha csak a rosszal, a negatívval, a drámával...stb. találkozunk, akkor abból nem lehet tanulni, csak megcsömörleni. Szerintem.
Most olvasva Ibsen: Nóra (vagy Babaház) című drámáját, ez az érzés meg igencsak megerősödött bennem. Ibsent (most már bátrabban kijelenthetem) szeretem, a Vadkacsa című drámája kifejezetten izgalmas volt, jók voltak a karakterek, érthető és izgalmas volt a feszültséget okozó drámai fordulat, emberiek voltak a karakterek vívódásai és reakciói, és ami az egyik legfontosabb: a végkifejlet végig meg volt alapozva a műben. Na, a Nórában NINCS! A történet kb. 90%-ig remek ívben épül fel, de a befejezés az atyaúristen! És nem a jó értelemben! Na de nézzük szépen végig, hogy miért is érzem én ezt. Aztán lehet nincs igazam. Attól függetlenül bennem most ez van.
Kép forrása: dramatica.com
A történet karácsony előestéjén indul, amikor is megismerkedünk szereplőink nagy részével: Torvald Helmerrel, az ügyvéddel és feleségével Nórával. Nóra hazaérkezik a karácsony előtti bevásárlásból, nagyon izgatott az ünnep miatt, tesz-vesz-szervezkedik jó asszony módjára, és azt érezzük, hogy itt minden rendben van, csupa öröm-bódottá! Kiderül, hogy nem csak a karácsony miatt van ok az ünneplésre, hanem azért is, mert Torvald (vagy Helmer) ügyvédként végre kapott egy nagyon jó (és állandó) állást a banknál, így a családnak nem kell többet szűkölködni. Jegyezzük meg, Helmerék egy közép-polgári családot alkotnak, tehát nem a mélyszegénységtől menekültek meg, hanem sikerült állandó egisztenciát teremteni. Mert ügyvédként Torvald csak a neki "tetsző", tiszta ügyeket vállalta el, mondván, őt soha ne keverjék semmilyen piszkos, kétértelmű ügyletbe! Megtudjuk, hogy számára a pénzkölcsön is felér egy istencsapással, és főbűnnek számít, mert sose voltak rászorulva, és nem szabad soha senkitől függővé válni. Ezt valahol megértem, valahol túlzásnak tartom. De hát ez volt 1800. végén, most meg 2018-at írunk.
Szóval készülünk a karácsonyra, a szeretet ünnepére, látjuk ennek az átlagosnak mondható családnak a tüsténkédéseit: hazaérnek a gyerekek, játszanak az édesanyjukkal, miközben apuka az irodájába elvonulva dolgozik. Ez tökéletesen megfelel az adott kor elképzeléseinek, minden tökéletesnek és boldognak tűnik. Ebbe az idillbe csöppen bele Nóra egy régi barátnője, Kristine (Lindéné), akivel 9-10 éve nem találkozott. Kristine egy kis borút hoz be ebbe a tökéletességbe, megismerjük az ő eddigi történetét: Belekényszerült egy házasságba azért, hogy családjának (édesanyja és 2 fiútestvére) biztosítsa az anyagi segítséget, de ez a házasság nem a szerelemről szólt, így gyermektelen is maradt, illetve 3 éve meg is özvegyült. Időközben meghalt édesanyja, testvérei is megtalálták a helyüket a világban, így Kristine mondhatjuk, hogy depresszióba esett, mert elmondása alapján "már nincs miért élnie". Na itt meg tudtam volna rázni ezt a nőszemélyt, hogy ne beszéljen már hülyeségeket, mindig van miért élni. Még 1800-1900-ban is lehetett miért élni... gondolom. Ezt sajnos 200 év távlatából nem tudom objektíven megítélni.
Na de szóval: Kristine végső elkeseredettségében fordul Nórához, hogy segítsen neki munkát találni, hogy legyen miért élnie és dolgoznia. Nóra megígéri, hogy beszél a férjével erről a kérdésről. A beszélgetés átterelődik Nóráék életére is, amiből megtudjuk, hogy mennyire nem volt fenékig tejfel az ő életük sem, mert Torvald összeszedett egy nagyon súlyos betegséget, amiből egy 1 éves olaszországi utazás tudta kigyógyítani. Ami már akkor sem volt kevés pénz. Ők meg szegények voltak. Úgyhogy Nóra finoman utalgat Kristine-nek, hogy ő olyat tett, hogy meg tudja menteni a férjét, amit a férje nem nézne jó szemmel. Na, én itt egyből arra gondoltam, hogy az asszonyka bizony "megqrvult". Majd csak a későbbiek folyamán derül ki, hogy semmi ilyenről szó sincs, hanem annyi történt "csupán", hogy Nóra kölcsönkért egy kétes hírű úrtól, akinek még mindig fizeti a törlesztőt, a férjének pedig azt mondta, az apósa adta a pénzt az utazásra.
Nóra persze roppant büszke, hogy nő létére ilyet tett, és a történelem őt igazolta, mert a férje megmenekült, minden hepi meg rózsaszín cukormázas öröm-bódottá. Ennek a beszélgetésnek a végére csöppen bele Torvald, aki persze csak a Kristine-t érintő kérdésbe lesz belevonva. Ez a történetszál szerencsés fordulatot vesz, mert Torvald azonnal meg is ajánl Kristine-nek egy titkárnői állást a banknál, így az idill újent visszaáll az eddigi boldog medrébe.
Forrás: https://szinhaz.hu/2017/01/15/korok_es_porok_kritikak_a_budapesti_katona_norajarol
De hogy ne legyen minden ilyen jó és eszményi, megismerkedünk a történet "gonoszával", Krogstad ügyvéddel, aki annak a banknak az alkalmazottja, ahol Torvald is dolgozni fog vezető beosztásban. Azért érkezik a családhoz, hogy beszéljen Torvalddal, ne rúgja ki őt az állásából, azonban Torvald nem akar tovább ezzel az emberrel dolgozni, és igazából Kristine-nek Krogstad állását ajánlotta fel. Ezzel Torvald lezártnak tekinti az ügyet, és visszavonul borsos(nak tűnő) teendői közé.
Ekkor kapjuk meg a dráma fő "problémáját": kiderül, hogy Nóra Krogstasnak tartozik, ami még hagyján! Az is kiderül, hogy még aláírást is hamisított (mármint Nóra) csak azért, hogy megkaphassa a pénzt a férje megmentésére. (Ugyanis Nóra apja lett volna a kezes ehhez a hitelügylethez, aki halálos beteg volt, és akkor élte élete utolsó napjait. Meg is halt. Mily' meglepő.) Úgyhogy a kéteshírű ügyvéd majdhogynem megzsarolja Nórát, hogy vagy közbenjár a férjénél, hogy ne legyen kirúgva (itt megtudjuk, hogy Krogstad tényleg művelt olyan dolgokat, amiért kikerült a kosárból, de ki akar ebből a negatív és megvetett szerepkörből lábalni, és végre ez a banki munka kezdte megteremteni számára a felkapaszkodás és az újra megbecsültség reményét) ellenkező esetben kitálal Torvaldnak, ráadásképp be is perli az asszonyt okirat hamisításért. Ezt még faluhelyt is úgy hívják, hogy sz*pás...
Nóra persze először nagy mellénnyel van, de azért érezni, hogy elég érzékenyen érintené mind őt, mind a férjét, ha ez a botrány kipattanna. Úgyhogy kényszerből, de előhozakodik a témával többször is Torvaldnál. Azonban akárhányszor próbál beszélni erről a férjével, az elzárkózik, nem veszi komolyan Nórát, sőt, olyannyira kiakad, hogy még aznap el is küldi Krogstasnak a felmondási papírjait. Nóra meg idegösszeomlik. És mi jut eszébe? Há' persze az, hogy öngyilkos lesz! -_- Na itt meg Nórát tudtam volna úgy istenigazából felképelni, hogy ne legyen már hülye p*csa... szerencsére nem ragadtatja magát ilyen lépésekre. Bár számítottam rá. A mostani olvasmányomban valaki mindig biztosan megdöglik a mindig megoldhatatlan szituációba... Má' bocsánat.
Közben zajlanak az események: jelmezes bál készül a szomszédságban, amire Torvald is készül, meg a felesége is. Na itt van egy érdekes félmondat, ami azért már enged arra következetni, hogy nem minden okés ezzel a házassággal. Ugyanis Torvald megmondja Nórának, hogy minek öltözzön be ezen a bálon, és hogy mit csináljon. (Nápolyi lány... neeeeem, nem az édesség!!! aki tarantellát táncol). Ebbe a készülődésbe toppan be egy újabb szereplő, bizonyos Rank doktor, akiről annyit tudunk, hogy a család barátja, és ő is (mint mindenki most már ebben a történetben) halálos beteg. -_- Itt azért már fogtam a fejem, hogy kedves Ibsen bácsi igazán kitalálhatott volna máááááááást hogy fokozza a drámai hatást. De nem. Mindenki beteg. Vagy az volt. Vagy az lesz. Dokinkról annyit tudunk, hogy anno segítette Torvald gyógyulásást, de közben meg szerelmes Nórába. Ez igazából nem ad hozzá semmit a történethez, sem a szereplőkhöz. Én eléggé töltelék szálnak éreztem, ami nem visz sehova. A doki később természetesen meghal. Béke poraira.
Nóra, aki napok óta idegállapotban van Kristine-hez fordul segítségért, akiről kiderül... MINDENKIRŐL MINDEN KIDERÜL! Szóval kiderül, hogy ő ismeri Krogstad-ot, mert régebben szerelmesek voltak, csak Kristine (hogy mentse a családját) a pénzes palit választotta, így ez is lökés volt anno az ügyvédnek, hogy kétes ügyletekbe keveredjen... szóval Kristine megígéri Nórának, hogy megpróbál hatni Krogstadra, aki időközben kézhez kapta a felmondási levelét, ezért ő is egy kedves hangvételű levélben leírja a teljes történetet, hogyan is jutott Nórika pénzhez, és ezt a levelet gondosan el is helyezte a család postaládájában.
Elérkezik a bál, Nóra ideges mint állat, már tényleg minden rossz átfut a fején, hogy jaj istenem, most mi lesz, közben Kristine találkozót kér Krogstadtól. Fent zajlik a bál, ezek meg lentebb beszélgetnek. Felmerülnek a régi sérelmek, viszont megint csak kiderül (a mai blogbejegyzés szava: kiderül) hogy Kristine nem csak a munka miatt jött a városba, hanem kereste Krogstad-ot, hogy most hogy a nő özvegy, ugyan kezdjék újra. Krogstad, mivel még mindig szereti az asszonyt, így belemegy, még a zsarolási tervéről is lemondana, DE! És itt jött egy meglepő csavar a számomra, maga Kristine mondja Krogstadnak, nehogy elkérje olvasatlanul a levelét, mert ennek a történetnek ki kell derülnie, Nórának és Torvaldnak ezt felnőtt módjára meg kell beszélniük. Így ők aztán, mint akik jól végezték dolgukat, elhúznak a vérbe.
Kezdetét veszi a végjáték: Nóra és Torvald eljönnek a bálból rögtön Nóra tánca után, mert "a csúcson kell abbahagyni", meg mert Torvald egy kis kéjgombóc... -_- Szóval épp próbálna Nórával zöldágra vergődni, de közben olvasni kezdi a pár napja függőben lévő leveleit (innen tudjuk meg, hogy szegény doki meghalt), éééééééééés elolvassa Krogstas zsaroló levelét. Égszakadás-földindulás, elhordja mindennek az asszonyt, hogy tehetett ilyet, ilyen ügyletbe keveredni egy ilyen kétes alakkal, és ráadásul ebbe ő is bele lesz keverve, és kész vége mindennek... Ekkor érkezik a deus ex machina, egy levél formájában, Krogstad visszaküldi az adóspapírt Torvaldéknak, lemond a tartozásról és a perről. Torvald erre megörül, mint fajom a markának, újra szent a családi béke, nincs armageddon.
Na és itt... ennél a pontnál jött a derült égből zongoraláb. Én kis naív örültem, hogy naaa végre, pozitív vége lesz a történetnek. De nem. Nem-nem... NEEEEEEEEEEM!!!!! Nóra közli a férjével, hogy most beszélniük kell. Komolyan. Mert eddig sose tették. A férj nem érti (én se of course), hogy mire megy ki a játék, mire Nóra kiböki, hogy ő itt igazából csak egy játékbaba, akit az apja is meg Torvald is csak használt, de sose szerették őt, ő se szereti a férjét, és ő most hazamegy és megkeresi önmagát.
WHAT?! Ezt most miért? Meg hogyan?! Semmi... az égadta világon SEMMI nem alapozta meg, hogy ez legyen a végkifejlet... Torvald sem érti. Mondja is Nórának: De hát boldog voltál velem! Nóra: Sose voltam boldog, csak vidám. (Jó, ez a mondat azért elég mély... de akkor sem indokolja szinte semmi!) Nóra mondja, várta a csodát, de nem történt meg. Szóval "sz'asztok gyíkok, én leléptem'", azzal beteszi maga mögött az ajtót, és ő is elhúz a vérbe.
engadget.com
A maga korában ez a történet biztosan nagyot ütött, mert nem volt jellemző, hogy a nő csak úgy fogja magát, és kilépjen egy látszat házasságból, és önállóan új életet kezdjen... de könyörgöm, annak van előzménye. Itt nekem semmi nem alapozta meg ezt a lépést. SEMMI. Úgyhogy élek a gyanúperrel (itt is), hogy ez a darab színházban biztosan ütősebb, és a párbeszédek és színészi játék meg tudja alapozni ezt a végkifejletet... de így olvasva, ez egy katasztrófa. A könyv 90%-a tényleg izgalmas, jók a karakterek, tényleg tudok izgulni, hogy hogyan lesz megoldva a konfliktus (ok, felőlem meg is halhat, ha a karakternek ez a sorsa), de ez a befejezés... ez WTF volt a javából. És nem a jó értelemben.
Olvasva simán el tudnám magam képzelni Nóra szerepében (1 éve a Tartuffe-ben szerepeltem mint Elmira a Gójóstól társulatban :-)), de ha rendezném, akkor Krogstas szerepét 1000tutibiztos100%, hogy Hirtling Istvánra bíznám. A többi szereplőt nem tudom :-D
Úgyhogy az ítéletem, hogy nem rossz olvasva ez a darab, követhető, nem bonyolult, de színházban vagy akár filmként biztosan jobban ki lehet domborítani a drámát.
Erről ennyit :-)
Augusztus: Haj
Na, kicsit megkésve, meg átprofilozva, de tessék, most perpill itt tart a hajam :-)
Mostantól hátportrét kaptok :-P
Augusztus: súly
Szóljon a dob, harsogjon a harsona, szórjátok a konfettit, mert olyat mutatok most nektek, hogy ihaj!!!!
és IGEN! Jól látjátok! Végre megint 2 számjegyű a mérleg :-D A titok pedig roppant egyszerű: Végre eljutottam dietetikus nénihez, aki segített megértenem, hogyan kell összepakolni normálisan az ételeimet, hogy a diéta is jó legyen, és én se haljak éhen... na nem mintha ez a veszély fenyegetett volna :-P
A leleteim alapján azt mondta, számomra most a legfontosabb, hogy a kalóriákat számoljam, azzal elméletileg automatikusan fog csökkenni a CH bevitel is, de azért ha olyan az étel, arra is oda kell figyelni. Ezek alapján így alakul a napi ételbeosztásom:
Reggeli: 200 kalória (20-30 g CH)
10 órai: 200 kalória (10-20 g CH)
Ebéd: 600 (max. 650) kalória (40-60 CH)
Uzsi: 100 vagy 200 kalória (10-30 CH)
Vacsi: 300 vagy 200 kalória (10-30 CH)
Közvetlen lefekvés előtt pedig 1-2 szem korpovit keksz, 1-2 szelet felvágott, vagy vmi zöldség pl. paradicsom
Az időbeosztás is kicsit tolódott, most már nem 2-2,5 óránként eszem, hanem 2,5-3 óránként. Szóval a 3 hónap gyógyszer + 2 hét kaja odafigyelés, és heti 1 (fixen) gerinctorna egyből ledobott rólam kb. 2-3 kg-ot. (ennyit biztosan, mert azért a női ciklus is bele tud szólni rendesen a dolgokba) Illetve most a derék körfogatomat is mérni kell, mert mondta a dietetikus néni, hogyha csak súlycsökkenés van, de centiben nem fogyok, akkor nem jól csinálom a diétát, és akkor újra el kell mennem konzultálni.
Úgyhogy derékbőség:112 cm.
Találkozunk kövi hónapban :-)
A szerencsesüti esete a riheronggyal
Jadviga párnája
Na hát akkor kedves tölgyeim és nyulaim, most jöjjön, ami még nem volt: Véleményem a Jadviga párnájáról. Ami egy szép hímzett darab. De erről majd később.
Az tuti, hogy régebben hallottam már erről a könyvről, de mivel a címén kívül nem tudtam róla semmit, nagy naívan arra gondoltam, ez biztos vmi török kori történelmi regény lesz, mert a Jadviga az török név. Na, hát ennél nagyobbat nem is tévedhettem volna :-D A Jadviga a Hedvig női név lengyel változata, amit alátámaszt az is, hogy regényünk a Felvidéken játszódik. Magyarul jó északon.
A könyv több okból is érdekes olvasmány volt. Egyrészről a nyelvezete miatt, mert az írónak szerintem sikerült tökletesen visszaadnia a kora 20. századi ember beszéd- és gondolkodásmódját, másrészről azért, mert Závada Pálnak sikerült olyan női karaktert alkotnia, aki hiteles nő. Mert azért valljuk be, van kihívás abban, hogy belelássunk a másik nem fejébe, érzéseibe, és hitelesen tudjuk azt visszaadni. Illetve hogy az 1800-as évek végéről eljutunk kb. 1980-ig, gyönyörűen érezni a történet és a karakterek ívét... illetve az elkorcsulást. Nem tudok rá jobb szót. Mert amíg a főszereplő Osztatni András (vagy Ondris) maga a megtestesült választékosság és műveltség, addig a Jadviga által írt részletek már egyszerűbb stílust követnek, végül fiúk Miso írása nem választékos, számomra egyenesen együgyűnek és butának hat.
A könyv egy hatalmas napló, melyet Ondris kezd el vezetni az esküvője előtti éjszakán. Megismerjük ... nem mondom, hogy hősünket, mert Ondris minden, csak nem hős. Egy szánandó szerencsétlen hülye. Félelmetes belegondolni, mit képes kihozni egyesekből a szerelem. Ugyanis Ondris olyan szerelmes, mint a nagyágyú. 800 méterre lebeg a föld felett, mert végre feleségül veheti álmai asszonyát Jadviga személyében. Belelátunk múltba és jelenbe, mesél Jadvigáról, aki Ondris apjának nevelt lánya... és aki tud olvasni a sorok között, elgondolkodik azon, hogy lehet hogy Ondris és Jadviga féltestvérek...?... mert Osztatni György Jadviga anyjába volt szerelmes, jegyben jártak, de aztán szétváltak útjaik, azonban sosem derül ki, hogy miért. Így aztán később, mikor Jadviga anyja és apja is meghalnak, György magához veszi Jadvigát, és külföldön nevelteti... mert Ondris anyja ki nem állhatja ezt a lányt...
Jó, mondjuk Ondris anyja egy boszorkány, ezt nem lehet elvitatni tőle. Az őróla szóló részeket csak gyomorgörccsel lehetett olvasni, úgy átsütött belőlük ebből az asszonyságból áradó gonoszság és keserűség... főleg, ahogy a szolgáival bánt... majd a viselkedése később átcsap őrületbe. Szóval nem is támogatta a fiát a házasságban, de végül elfogadta, úgy ahogy. De Jadvigát sose szívelte.
Ondris egyszerű, mint a faék. Mint férj, szeretné boldognak tudni a feleségét, és emellett ő maga is szeretne boldog lenni. Amihez neki nem kéne sok: egy asszony aki szereti és megadja neki azt, amire vágyik.
ÉÉÉÉÉÉÉÉÉS itt bukik el az egész házasságuk és kapcsolatuk. Mert egyikük se tudja kinyitni a kicsi száját, hogy elmagyarázza a másiknak, hogy baj van, mi a baj, és hogyan kéne segíteni. Jó, abban az időben nem volt ez olyan egyszerű, mint azt gondolnánk... és most sem egyszerű, de tényleg, annyi minden megoldódna, ha az emberek végre megtanulnának normálisan kommunikálni, amibe beletartozik, hogy elmondom mi a probléma, meghallgatom mi a probléma, megértem mi a probléma, és megoldást keresek a problémára.
Jelen esetben Jadviga problémája, (azonkívül, hogy egy tipikus nő) hogy ő szerelmes volt Ondris apjába (aki lehet, h a saját apja volt), aztán szerelmes volt egy Winkler Franci nevű ügyvédbe (aki a család barátja, és később is feltűnik a színen), és Ondris igazából neki csak egy pótszer... szereti a maga módján, de épp ezért nem tudja boldoggá tenni őt. Se Ondris Jadvigát. Így "fájnak szépen egymásnak". Ondris meg annyira kapcsolatfüggő, hogy szemet húny Jadviga megcsalásai felett, sőt, még a megcsalásból születő gyereket is a sajátjanként kezeli, csak nehogy elveszítse az asszonyt...
Istenkém, de sokan élnek inkább egy működésképtelen kapcsolatban, csak nehogy véletlen "egyedül" maradjon....
Jó tanácsom bárkinek, akinek van füle, hogy meghallja, amit mondok, esze/szíve, hogy megértse, és bátorsága hogy meg is tegye hogy: a világ egyik legfontosabb dolga, hogy szered magad, szeress önmagaddal lenni (nem úúúúgy te perverz disznó!) legyen hobbid, amit szeretsz csinálni, hogy merj önmagadban lenni. Hogy egyedül is tudd jól érezni magad és élni az életet. Kell a társ is, de ne ennek vess alá mindent. Mert arra olyan szépen rámész testileg és érzelmileg, hogy öröm lesz nézni. Gondolat bezár.
Mi lenne itt a megoldás? Nem tudom. Talán Ondrisnak tényleg le kéne kevernie egy büdös nagy pofont Jadvigának, hogy térjen már eszére, miért jár el "fürdőbe", ha egyszer itt van a férje, aki szereti, és tényleg azt tartja élete értelmének, hogy boldoggá tegye ezt a nőt? Jadviga meg jó dolgában nem tudja, mit csináljon... mert Ondrist nem hagyja ott ( há' hülye lenne), de a szeretőjét Francit se dobja ki, akiről már többször is bebizonyosodott a könyv során, hogy egy tetütróger. Úgyhogy drága Jadviga, megérdemled hogy szenvedj, ha már 1x ilyen hülye vagy. Csak azt a szerencsétlent sajnálom, aki feleségül vett téged.
Közben zajlik az élet, zajlik a történelem. Amiért gyomorszorító még ez a könyv, ahogy olvasod ezeknek a hétköznapi embereknek a mindennapos történetét, hogy közben a háttérben tudod, hogy háború van... és tudod, hogy hova fog eljutni. Hogy lesz Trianon. És hogy ez mit fog jelenteni később. De ezt a szereplők nem tudják. Nem is sejtik... csak élik a mindennapjaikat.
Szerveződnek a szlovákok, hogy el akarnak szakadni az anyaországtól... közben zajlanak a ... koncepciós perek? Nem tudok jobb szót. Egy ilyenbe Ondrist is beszervezik, mint tanút, és a saját barátai ellen fordítják... így elveszíti a családja mellett a barátait is.
Csoda-e, ha ennyi testi-lelki gyötrődés után Ondrist eléri a végzet? Beteg lesz, végül pedig teljes önkívületbe esik, és meghal. Jadviga meg előadja a szerető feleség kálváriáját.
Egyetlen ember van, aki átlát rajta, és a helyén kezeli ezt az asszonyt és a családját: Gregor, a család öreg szolgálója, aki a tanya dolgait intézi. Ő az az ember, aki egyenes jellem, mindig őszinte, és a legerősebb karakter. Gyönyörű és szívszorító az a jelenet, ahogy meggyászolja Ondrist, majd kilép a család szolgálatából. A jelenet maga igen egyszerű, mégis olyan mély, mint a Marianna árok. Ondris halála után közvetlenül készül elhagyni a házat, miközben Jadviga utána megy, hogy megkérje, vigyen el pár levelet a postára. Gregor szűkszavúan annyit mond: Nem. Kiléptem. Jadviga nem érti, próbálja kérlelni, hogy ha már úgyis a városba megy, miért ne vihetné el a leveleket. De Gregor csak szűkszavúan megismétli a mondandóját, és elhagyja a házat. Jadivga meg áll mint f*sz a lakodalomban, és képtelen felfogni a helyzet súlyosságát...
Közben olvashatunk Jadviga és Ondris közös gyermekének a sorsáról, Marciról, aki igazából a kedvenc gyerek volt, Miso a zabigyerek meg csak úgy létezett bele a nagyvilágba... Nem utálták, de érezhető volt, hogy ő csak egy megtűrt gyermek. Marci szintén meghal a háború és egy betegség következményeképp, közel az otthonukhoz, nem sokra rá Jadviga is követi, és ott marad Miso egyedül. Szóval aki happy endre vár, az itt bizony nem kapja meg. Vastagon nem kapja meg.
Kép forrása: pinterest.comNa és miért a párna? Miért olyan fontos ez a tárgy? Mint azt említettem volt, Jadviga árvaságra jutott, és ez az egyetlen kézzel fogható emléke és öröksége az édesanyjától: egy hímzett párna. Így a párna a múlt egy darabja lesz. A könyvben többször is megemlítik, ahogy Jadviga nagy gonddal rendezgeti ezt a párnát, hogy fekszik rajta, magához öleli.. erre mondjuk Ondris párszor féltékenyen reagál, mondván a felesége többször öleli azt a párnát, mint őt, de hát ez van. Ha nem lenne/lett volna olyan málé, amilyen, akkor valszeg mindig magához penderíti az asszonyt, ha meg akarja ölelni... de mivel kettőn áll a vásár, így Jadvigának is nyitnia kellett volna... így megint ott vagyunk, ahol a part szakad.
Szóval ez a párna egyfajta menekülési útvonala is Jadvigának, hogy magához öleli, akkor hozzá nem lehet szólni, se semmit se csinálni.
Aztán a szeretet szimbóluma is a párna, mert Jadviga néha megengedi, hogy Ondris mellé feküdjön a párnára, és ez Jadviga részéről az egyik legnagyobb kegy, amit gyakorolhat Ondris irányába... mondjuk erről eszembe jut egy József Attila idézet, ami nekem még erősebbé teszi a regény ezen szimbólumát:
(Mellékdal)
(Visz a vonat, megyek utánad,
talán ma még meg is talállak,
talán kihűl e lángoló arc,
talán csendesen meg is szólalsz:
Csobog a langyos víz, fürödj meg!
Ime a kendő, törülközz meg!
Sül a hús, enyhítse étvágyad!
Ahol én fekszem, az az ágyad.)
...ennél szebb és egyszerűbb szerelmi vallomás szerintem még nem született a magyar irodalomban... vagy csak most nem jut eszembe :-) Mindenesetre ezzel a verssel zárom a történettel kapcsolatos gondolataim.
A könyvvel kapcs még annyit, hogy akárki is tette be az ajánlott olvasmányok közé, az szerintem nem gondolta át teljesen, hogy egy 17 éves fiatal mennyire tudná befogadni ezt a könyvet... és ezzel nem a mai 17 éveseket akarom ledegradálni, hanem az irodalomoktatást. Szóval én nem ajánlom sulis könyvnek. Akit érdekel, olvassa el. Akit érdekel, nézze meg a filmet, fantasztikusan sikerült. Akit nem érdekel, az meg élje tovább az életét.
Ennyike.
Sej-Haj... meg Súly-haj
Most a hónapban később kapjátok meg a havi kép adagot, de majd akkor elmondom, miért.
Addig is türelem, tornaterem.
A mérhetetlen dögletes unalom maga
Krúdy Gyula: A vörös postakocsi
No, ez egy rövid kritika lesz, szerencsére maga a történet is rövid...
De te jóságos atya úr isten, alig akarom elhinni, hogy lehet ennyire borzasztó unalmasan írni... -_- pedig maga a történet felvetés még tartogat magában potenciát, de nem... Krúdy nem él vele.
A karakterek unalmasak és életképtelenek, a cselekmény nem cselekmény, nincs katarzis, nincs fejlődés, nincs az égadta világon semmi... SEMMI.
Nézzük pár szóban a cselekményt: 2 vidéki színésznőcske felmegy a nagy Pestországba szerencsét próbálni, mert bár nem tehetségesek, de azt hiszik, hogy de. Élik a mindennapjaikat, büdöslustadisznók, nem mennek a szerepek után, hanem az egyikük nagynénirokona tartja el őket... aki felmegy hozzájuk, és színházba mennek, és férfiakat becsmérelnek... és ekkor úszik be a képbe a vörös postakocsi, ami egy bizonyos Alvinczi nevű grófé, aki szintén csak él bele a nagyvilágba, van egy menyasszonya, akinek -most kapaszkodjatok- ez a foglalkozása. Mármint az, hogy ő Alvinczi menyasszonya. Patronálja a pasi, de ennyi. Az egyik színésznő meg bebeszéli magának, hogy ő szereti a grófot, és majd elcsábítja, közben ebbe a nőbe szerelmes egy pacák, bizonyos Rezeda úr, aki újságírócska, de nagyon szerencsétlen... és csak az utolsó pár oldalon derül ki, hogy egy fiatal kis nyikhaj, mert az egész könyv alatt nekem végig egy 50-60 éves öregúr jellemét mutatta. Mellesleg próbál öngyilkos lenni, de elvéti, erre a színésznő most már őt szereti, és ott fejeződik be a könyv, hogy színésznőék visszamennek vidékre...
Ennyi... sok potenciál, de semmi izgalom, semmi igazi konfliktus... senkiért nem aggódsz, senkit se szeretsz meg, senkivel sem azonosulsz... és a postakocsinak sincs se szerepe, se mondandója... csak úgy van.
Nem tudom, hogy a Szinbád lesz-e ma listámon, de ha igen, akkor már előre félek tőle... -_-
-----------------------------------
Még adós vagyok nektek egy Jadviga párnájával, de előbb meg szeretném nézni filmen, és majd utána értekezem.